Nagyokhoz és
erősekhez tartozni oly jó. Meg a legtöbb tyúkja is a legerősebb kakasnak van.
Aminthogy számtalan barátja van gazdag és befolyásos embereknek is. (Amíg
gazdagok és befolyásosak).
Ez valahogy benne van az emberi
természetben, mintegy kiirthatatlanul. A legnagyobb és legerősebb ősember
árnyékában oltalmat keresve bújt meg a többi véznácska - a későbbi
értelmiségiek -, s ez úgy bennünk maradt, hiába találtunk fel azóta világraszóló
dolgokat, mint pl. az intimbetét vagy a brazil családsorozatok.
Hát ezért lett Liszt szlovák. Kis
nemzetek mindig is meglehetős üldözési mánia-potenciállal rendelkeznek, minél
kisebbek, annál nagyobbal. Jólesik kideríteni, hogy nevezetes személyiségek, kiknek géniusza előtt ország-világ
térdre hull: tulajdonképpen a mieink. A kis nemzet áll a sarokban, mint a
gethes, neurotikus kisgyerek az óvodában és mindenáron bizonyítani akar. Hogy a
nagyok befogadják. Hogy játszanak vele. Vagy legalább vegyék észre. (A
szerencsétlen ekkor még nem tudja, hogy egyedül lenni nem is olyan rossz.)
Kevés olyan dolog van, amire az
állatvilágban ne lenne példa: a ragadozókon kívül a védtelen tömeg mindenáron
nyájba, rajba, csoportba igyekszik tömörülni, legyen szó korrallhalacskáról,
háziverébről avagy levéltetűről.
Hát ezért van annyi magyar
Nobel-díjas. Mármint, ha fensőbbséges ősmagyar szemmel vizsgáljuk a dolgot.
Ugyanis, ha e lényegesen torzító szemüveget hajlandóak vagyunk letenni,
mindjárt láthatóvá válik, hogy a sémi származásúak százalékaránya kábé annyi,
mint kobakos gyümölcsben - pl. dinnyében - a vízé. Ami persze nem baj. A baj
az, hogy miközben káprázatos kiállítású "Magyar Nobel-díjasok" könyv
kerül kiadásra, egyidejűleg prominens politikus szájából hallik prosztó
viccelődés a gázkamrába küldöttek kárára. S ehhez új-fasiszta, új-horthysta,
új-szálasista gyülevészkedések szolgáltatnak kemény hátteret. Nem is a
tömegről van itt szó, kérem szépen - a tömeg úgyis mindig gyűlöl valamit.
Hanem, izé... az ország vezetőiről, vagy ki a ... túróról...
Fönt említettek osztályokkal
primitívebb tálalása az a röplap volt, amelyet sokan megkaptak az ún. bársonyos
ún. forradalom után. Végre megtudtuk, hogy a Paradicsomban szlovákul beszéltek.
Persze irodalmiul és nem rusznyákul, mert ez esetben az Úr emígyen szólhatott volna
a vétkező emberpárhoz: - Idzte hett.
Nem is igen sokkal ezután eme
röplap-szerű képződmény magyar mutánsa is kezembe került, amelyből nagy
csodálkozásomra egyértelműen kiderült: a Paradicsomban bezony magyarul
beszélgettek. Talán ómagyarul? Mert ebben az esetben az Úr elbocsátó szép
üzenete ekképpen is hangozhatott volna: - Latiatuc, feleim, mit cinaltatuc...
(Lehet, hogy ezeket az irományokat valamilyen internacionalista táborban
barkácsolják össze harmatos lelkivilágú amatőrök.)
Hát ezért volt a mai modern szlovák
állam jogelődje a dicsőséges Nagymorva Birodalom. Ugyanakkor – ugyanezért lettek
nagy hirtelenjében vérrokonaink az ugyancsak dicsőséges pályát befutott hunok.
Meg a szkíták, természetesen. Meg a sumérok. Meg egyáltalán mindenki, aki számít
- még abból a rózsaszínű múltból, mikor is Magyarország partjait minimum három
tenger mosta, de lehet, hogy öt, beleértve a Sárga tengert is.
Sőt. Ugyanez okból csakis a szintúgy
dicsőséges dákok lehettek a mai románok ősei. Legfeljebb még a franciák, akarnak-nem
akarnak.
Vigyázni kéne ezekkel a múlt
homályába vesző eredeztetésekkel. Mert ha eléggé visszamegyünk az időben,
minden nemzet genetikai állománya a negroid vonal felé tendál. Ebben a
filozofikusan játékos értelemben Éva, minden nemzet ősanyja - néger volt.
Felesleges felháborodnod, kopaszra borotvált fejű fradidrukker pajtásom. A tiéd
is, mármint, ha van vonzalmad elsajátítani bármilyen játékos filozófiát, noha
ez oldaladról eleddig nem igazán ismerhettünk meg.
Tudják, Amerikában van
négergyűlölet. Sőt, igazából csak ott van. Elhiszem, hogy ez nem egy forradalmi
újdonság. És azt esetleg tudják, miért szemtelenség is egyben az amerikai
négergyűlölet? Hát csak azért, mert a feketéket erőszakkal hurcolták oda. Az ő
vérük, amely egyáltalán nem fekete, meg a rézbőrűeké, akikre a fenemód
civilizált európai hódítók hajtóvadászatot rendeztek és akiknek a vére szintúgy
piros, locsolta meg azt a jó termékeny földet, ahol most a világ vezető
gazdasága tenyészik. Tömörítve: amíg dolgozni kellettek, addig jók voltak.
Vigyáznunk kéne hát az ilyen görcsös
kényszer-eredeztetésekkel. A gazdagrokon-kereséssel. Meg a "Nagy és dicső
faj leszármazottai vagyunk"- kal.
A nemzethalál víziója nagyon is reális.
Csak, persze, nem kizárólag a magyar nemzetre vonatkoztatva. A kis népek éppen
eltűnőben vannak a világ színes színpadáról. Nyugi, nem lesz fájdalmas: lehull
a nevedről az ékezet, a mekcseny, a román lágyítójel, amint az már minden
számítógépes programban bevett és mindennapos gyakorlat. Azt a hátralévő kis
időt valahogy békességesebben is eltölthetnénk egymással.
Nem délibábos ős-kereséssel. Nem
dörgölőzéssel.
