Ki ne örülne egy szép szál ajándék kolbásznak? Pláne
egy ”bitovka - patkány”, akinek se kertje, se disznaja… Milyen jól meg lehet az
ilyet sütni, bő olajban… hogy kívülről
barnapiros legyen… az sem baj, ha a bőre
itt-ott kicsit megpörkölődik és felkunkorodik… mely finoman roppan, mikor a
táplálkozó egyén beléjeharap s nyomban ezt követően az ízeknek valóságos
orgiája robban a vágyakozó ízlelőbimbók felé… s az a jó piros-veres, zsíros
szaft, amit apróra tördelt forró pirítóssal oly jóízűen lehet mártogatni…
A bő
olajig minden rendben is volt. Aztán a kolbászt ugye enyhén megpirítjuk, majd a
tűzről lehúzva kevés vizet öntünk alája, s fedő alatt mintegy tíz percig
pároljuk. Majd a födőt levéve zsírjára sütjük. Szép pirosra… Míg a kolbász
párolódik, ezerféle értelmes tevékenységet lehet végezni, mint például…
akármit. Ekkor azonban hirtelen…
Bumm!
Hát
ez meg meg mi volt? A szilveszteri petárdakorszak elmúlt, a második emeleti
maffiózót már két hete lelőtték, akkor meg…
Bummm-
bumm!
A
zajnyomok a konyhába vezetnek. S valóban! Ismét akkora bumm, hogy a födő
felugrik a levegőbe, s hangos csörömpöléssel hullik alá.
És
ismét bumm és csörr! Mi a jófene…?
Ne
találgassák. A kolbász robbant. Szabályos időközönként, kisebb-nagyobb piros
zsírcsöppekkel hintve meg a konyhaszekrényt, a hűtőt, a gyorsforralót, a
plafont. Mindent. Egészen sajátságos - mondhatni: eredeti- mintája lett így a
falnak, újrafestés nélkül. Micsoda találmány! Az emberfia elkészíti a reggelit
és közben átfesti a falakat is. Köszönet s hála néked, csodás huszonegyedik
századbéli élelmiszeripar!
Fejlesszük
tovább esetleg? Fejlesszük! Némi átalakítással a pillanatnyilag még gyengécskén
robbanó kolbász akár tűzijátékká is varázsolható. Lehetne a márkaneve például:
kolbi-tüzi! (Oly nagy divat manapság gügyögő beceneveket adni.)
Sajnos,
mint minden nagy találmányt, ezt is kihasználhatják a mocskos uszító háborús
imperialisták. Pardon, elfelejtettem, nemsokára mi is azok leszünk. Akkor a … a
terroristák! Sajnos. Hisz elég a robbanóerőt megnövelni, a kolbászba
repeszdarabokat, hetvenes szöget, nyolcas anyát rakni s az utcai kolbászsütő
bódéból nyomban tömegpusztító fegyver lesz. (A titkos terroristák titkos
jelentéseiben ezentúl felbukkan a „titkos kolbász” terminus technicus.)
Ne
hagyjuk ám ki az űrkutatást sem! A kellően felfokozott, mindamellett
tökéletesen irányított és ellenőrzött robbanások folytán a kolbász könnyedén
elérheti nemcsak az első és második, de akár a harmadik kozmikus sebességet is.
Az egyszerű, paraszti származású kolbász legyőzi a Naprendszer távolságait,
majd merészen kilép a kozmikus végtelenbe! Egyúttal megoldottuk az űrhajósok
táplálkozási gondjait is, hisz útközben jóízűen falatozhatnak is a saját
járművükből. (Csak arra vigyázzanak, az istenért, hogy át ne rágják magukat a
külső héjon, mert akkor elszökik a levegő.)
A
tréfát félretéve (de azért ne túl messzire, hogy szükség esetén kéznél legyen):
a kolbász csomagolásán bizony feltüntették a valamit sejtő gyártók: ez a
kolbász sütésre alkalmatlan. (Bár ez kissé olyan, mintha ruhaipari termékre
írnák: viselésre alkalmatlan). Miért alkalmatlan, kérdezhetnénk az igazság
iránti mérhetetlen vágyunktól vezéreltetve? Egy kolbász? Sütésre??
Alkalmatlan???
Disznóölésekkel tarkított boldogult gyermekkoromban
egyetlen egy sertéstermék produkált hasonló tüneteket. A bőr. A sertésbőr,
amelynek egy pici darabkája sem keveredhetett a kiolvasztásra szánt szalonna-
és hájdarabkák közé. A felnőttek erre legalább tizenötször figyelmeztettek
minden alkalommal. Mert a bőr- pattog! És hogy a kolbászban miért robban?
Egyrészt, mert valószínűleg több van benne, mint egyarányi darabka. Másrészt,
mert finomra őrölve hatékonyabb, mint ahogy köztudottan minden vegyi reakció
alkotóelemei gyorsabban reagálnak finom szemcsés állapotban.
Kolbászt
többé nem fogadok el.(Vásárolni meg már úgyis rég nem tudok.) Mert a régi mondás szerint a kolbászban, miként a
politikában, benne vagyon minden fityfene.Végeztem. A kolbásszal is.
