Tűnt- e már úgy Önöknek is egy sietős hajnalon,
hogy rohanó korunk örökkön-örökké körbeforgó mókuskalitkájából nincs és nem is
lehet soha ebben a büdös életben menekvés?
Tudtam. Tudtam én, hogy nem
csak egyedül viaskodok az ujjaink közül reménytelenül kipergő Idővel. Tehát,
kedves horgásztársam, te is ismered azt a torokszorító érzést, hogy csak a
meló, mindig csak a meló és még véget sem ér az egyik tevékenységünk, de már a másikra
vagyunk kénytelenek gondolni? És hogy tűző napra helyezett jégkockaként fogy,
zsugorodik amúgy is egyre kisebb terjedelmű szabadidőnk? És egyre kevesebb
energia jut arra, hogy mondjuk szép nyugodtan elvonuljunk a vad természet lágy
ölére, ahogy azt nagy koszorús költőnk mondotta volt? És hogy ismét gondtalan gyermekként
szökellhessünk a virágos réten, avagy mezei csokrétát komponáljunk szívünk
választottjának?
Hát így lettem én elméleti
horgász. Először persze csak úgy volt, hogy egyre hosszabbodtak az
időintervallumok az egyes vízparti látogatások között. Aztán - hogy, hogy nem -
egyszer csak teljesen elmaradtak. De a szenvedély, az ösztön, a vér szava
dolgozik ám az emberfiában cefetül, ezért, ha másra nem képes- álmodozik. Minél
jobban vágyakozik egy csendes stégen üldögélni, annál vadabbul álmodozik és
minél vadabbul álmodozik, annál fokozottabban vágyakozik. Az ördögien
öngerjesztő pozitív visszacsatolásos rendszer immáron bezárult, és létrejött a
tőrőlmetszett elméleti horgász, aki ugyan egyfolytában tervez, de horgászni már
sosem megy ki.
Nos, az elején persze
kétségbeesik az ember. Aztán rájön, hogy mint minden rosszban, ebben is van ám
valamilyen jó. Hogy mást ne említsünk, mondjuk korántsem olyan megerőltető.
Múlt hétfőn is például elmentem
a horgászboltba. Vettem két remekül kiegyensúlyozott úszót, meg egy
forradalmian új konstrukciójú műcsalit, ami után a csukák szó szerint
kiugrálnak a partra. Egy rendkívül kellemes félórát töltöttünk el az eladóval,
mialatt megfogtunk egy csomó állandóan növekvő halat és csak akkor hagytuk
abba, mikor már annyit fogtunk, hogy egy teherautó is kevés lett volna az
elszállítására.
Másnap, azaz kedden terveztünk
a kollégával egy egészen újszerű horgászbot- állványt, természetesen három
példányban, mert jött a harmadik kollégánk is, és rögtön akart ő is egy
ugyanolyat, tetemes mennyiségű áldomást ígérve, ami természetesen jelentős
mértékben meggyorsította a munkálatokat.
Szerdán egy régóta
halasztgatott teljes bot- ellenőrzésre került sor, kopott gyűrűk cseréjére,
damilvizsgálatra, részletekig terjedő leltárra, melynek során nagy rémületemre
kiderült, hogy elfogyott a négy grammos ólomnehezék! Tiszta szerencse, hogy
nyitva volt a horgászbolt, ahová épp remek dupla szakállas norvég kettőshorgok
érkeztek, persze kizárólag csak jó ismerősöknek. (Holmi pancseroknak jó a hazai
is, hát nem?) Az eladóval ezúttal specializáltuk magunkat és kizárólag
harcsában utaztunk. Ha jól emlékszem, a legkisebb másfél méteres volt. Az ennél
kisebbeket undorral dobtuk vissza. Jesszusom, már szerda van! És már háromszor
kerültem kapcsolatba a horgászattal! Ez akkor sem sikerült, mikor még aktívan
kijártam!
Csütörtökön rengeteg időt vett
el, hogy előkészítettem néhány csalit, persze szigorúan titkos receptek
alapján. Külön pontyra, külön dévérre, külön törpeharcsára, mert mit lehet
tudni, mikor mi jön. A halakból igazából sosem lehet kimenni! Furcsa, talányos
lények ők, bizony!
Hajh, már péntek! Árad a víz,
sürgősen csalihalat kell fogni a csatornán. És az apró kárászokat a kiskert
egy, csak általunk ismert titkos zugában elrejteni egy ócska, rozsdás
pléhkannában. Éjszaka meg nagy eső volt, remek, nyomás ki a fűre, zseblámpa
fényénél összegyűjteni a gyönyörűen piros, extra méretű gilisztákat amelyek már
így önmagukban is olyan étvágygerjesztőek, hogy a horgásznak szinte kedve lenne
ezt tízóraizni vajaskenyérrel! Egyszerűen nem létezik olyan hal, amely az
ilyesminek akár egy másodpercig is ellent tudna állni!
Szombaton sürgősen fel kell
keresni a könyvesboltot. Kis szerencsével talán még kapható a világbajnok
sporthorgász egyébként órák alatt szétkapkodott könyve, a „Hogyan fogjunk
néhány tucat harminckilós pontyot alig másfél nap leforgása alatt?” Abban
állítólag van egy olyan bojlirecept…
És kérem, vége a hétnek, már
itt is a vasárnap. Na, hát vasárnap azért nem horgászunk. Mindennap nem lehet,
a hetedik napon a Teremtő is megpihent. Eleget nyaggattuk egész héten azokat a
szerencsétlen halakat. Micsoda egy hét volt… nem is értem, hogy bírom ezt a
rettenetes strapát. Ennyit horgászni…
Tisztelt Halügyi Minisztérium!
Ezennel javaslom külön horgászengedély kiadását, kizárólag elméleti horgászok
részére. Természetesen mérsékelt árú lenne, mert az igaz ugyan, hogy az
elméleti horgász napi rendszerességgel hódol szenvedélyének, de hogy a halakban
nem sok kárt tesz, az biztos. 