Karcsika első ránézésre körtefejű, kidülledt szemű kisgyerek, talán úgy
tízéves forma. Ezen kívül szemlencséinek gyújtótávolsága némileg eltér,
magyarul kancsal. És persze kissé nőiesen elhízott is, mint a Down- kórosok
általában.
Lomha, jóindulatú
vízilóként ereszkedik a forró vizes medencébe. Itt, a sok beteges öreg között
nemigen figyel rá senki. Az úszómedencébe sohasem megy. Az egészséges gyerekek
önkéntelenül is kegyetlenek tudnak lenni a beteggel szemben. Az egyetlen fekete
csibét is megtámadja az egész fészekalj, hiába származnak egy kotlóstól.
Karcsikára a felsoroltakon
kívül jellemző még az a mozdulat is, ahogy szeméhez emeli a karóráját. Rosszul
lát közelre, mert szemlencséinek gyújtótávolsága… de ezt már tudjuk. Miért
jellemző egy ilyen mindennapos kézmozdulat, kérdezhetnék önök jogosan, esetleg
kifogásolva ezt a kopottabbnál is kopottabb szófordulatot, hogy „szeméhez
emelte karóráját”? Nos, főleg azért, mert Karcsika ezt a mozdulatot legalább
kétpercenként megismétli. De olykor gyakrabban is. Mondjuk, ha éppen valami
miatt nem jól érzi magát. Vagy, ha izgatott, ilyesmi.
Idegesítő szokás,
meglehet. De talán nem is. Illetve, furának tényleg fura egy kicsit. Egyeseknek
viszont mulatságos. Igazából az ilyen apróságok csak az ideges embereket
idegesítik. Az meg szintén egy betegség, na nem?
Karcsika állig a forró
vizes medencébe ereszkedik és elindul jobbra. A körgyűrű alakú medence közepén,
ami azt jelenti, hogy jobbról is, balról is emberek üldögélnek. Ritkán egyedül,
olykor párosával, többször csoportokban. Az idősek, főleg ha egyszer már
elvesztették életük párját, nem szívesen mennek egyedül sehova. Párosan még
csak-csak, de akkor is igyekeznek nagyobb társaságot keresni. Persze külön az
„emberek”, külön az asszonyok. Ők még egy ilyen társadalomban éltek. Az
„emancipáció” és a „homoszexualitás” fogalmak éppoly idegen számukra, mint egy
mai embernek mondjuk az, hogy „pi- mezon”, vagy „röntgen- diffrakció”.
Ma különben véletlenül még
eléggé sok fiatal is pocsorászik az áttetszően kék vízben: a fürdővároskán
átsöprő zivatar és hidegfront a meleg vízbe hajtotta a vacogó tinédzsereket is.
Karcsika rendületlenül
halad középen, csak buksi körtefejének a fele látszik, úgy a szemvonalig, mint
egy igazi vízilónak. Jobbra- balra nézelődik, megáll, hogy távolról alaposabban
szemügyre vegyen valakit. Vagy valakiket, mikor hogy. Ritkán magányos öreget, olykor idősebb párt,
olykor fiatal szerelmeseket is, akik a forró víz jótékonyan leplező felszíne
alatt érintik meg először egymás bőrét. Karcsika csoportokkal nemigen
foglalkozik. A csoportok viselkedését mindig a legerősebb egyéniség
befolyásolja, és erős egyéniséggel ritkán párosul a türelem. Karcsika a hetedik
vagy hányadik érzékével egyszerűen tudja, kik azok, akik esetleg hajlandóak
társalogni vele, kissé nyomasztó külseje dacára. Az erős egyéniségek persze
hogy nem hajlandók ilyesmire. Az erős egyéniségek szerint az ilyeneket csak jól
tarkón kéne lőni, s ez által nyomban „megtisztulna” a világ.
Karcsika akcióba lendült.
Nemigen teketóriázik a fiú, ha egyszer már elszánta magát. (Az az elszánás, az
a nehéz, mindannyiunknak.) Egyszerűen csak odaúszik és megkérdi:
-Ti honnan jöttetek?
Holmi hülye egészséges
felnőtt esetleg rászólhatna - amint hogy az már biztosan meg is történt -, hogy
„Köszönni nem tudsz, kisfiam?”
De ez a felnőttek részéről megszokott, nevelő jellegű magatartás a
legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja Karcsika ismerkedési szokásait. Miért
is befolyásolná? Rég lerendezte ő már magában ezt az egészet. Miért kívánjon
„jót” valakinek, ha egyáltalán nem is ismeri, na nem? Még a végén megtörténne,
hogy „jót” kíván olyasvalakinek, aki neki egyáltalán nem kíván „jót”. Sőt. Mint
például holmi erős egyéniségek. Különben is. Ez a sok nevelő hajlamú felnőtt
lelkesen fegyelmez, de néha viszont belepisil a vízbe. Ez így van. Karcsika ne
tudná? Hisz az ő apukája itt az úszómester.
-Ti honnan jöttetek?
Kissé szokatlan pár érdeklődésének tárgya.
Negyvenes férfi, huszonéves nő. De azért kézenfogva üldögélnek a finom meleg
vízben. Karcsika felsóhajt és a szeméhez emeli vastag, fekete karóráját.
-Vízhatlan- mutatja. – Száz méterre lemerülhetek
vele. Ez meg itt légnyomásmérő rajta. Tudjátok, mennyi itt a légnyomás?
A fura pár kissé zavartan nemet int. Karcsika
megmondja. Tized- higanymilliméter pontossággal. Megmondja más mértékegységben
is. A hőmérsékletet is, sőt a pulzusát is. Ez egy ilyen óra.
- És mivel foglalkoztok?
Az ifjú hölgy tanít. Karcsika a fejét csóválja.
- Hát, az nem könnyű mesterség. Ismerek én is egy
tanár nénit, akinek el kellett mennie. Mert zűrök voltak az igazgatóval.
A hölgy elpirul és meglepődik. A Karcsika
betegségéhez tartozó rejtett antennák olykor nagyon látványos dolgokra képesek.
- Hát, ami azt illeti, én is hasonló cipőben járok.
- Ez azt jelenti, hogy el kellett menned, mert
zűrök voltak az igazgatóval?
- Azt.
- És elmentél?
- El.
- Nem baj- jelenti ki Karcsika magabiztosan, miután
alaposan megvizsgálta az óramutatókat.
- Nem hát - mondja kicsit mérgesen a nő.
- Idősebb vagy - mondja Karcsika szigorúan a
férfinak.
- Hát igen- ismeri be a férfi. De nemigen zavartatja
magát.
- Hány éves vagy?- firtatja Karcsika, mert ő olyan,
hogy mindent, de mindent pontosan szeretne tudni. És mikor a férfi elárulja,
Karcsika azt mondja:
- Hű! Az sok! És van már gyereketek?
Mindketten tagadóan rázzák a fejüket. Karcsika még
az óráját is elfelejti megnézni, úgy összpontosít. Aztán kiböki:
- Akkor jobb lesz, ha belehúztok.
Nevetnek. Nem is volt semmi bántó abban, ahogy
mondta. És hát, tényleg jobb, ha belehúznak.
- Az én hobbim a modellezés. És szeretek olvasni,
főleg verseket.
- Van kedvenc költőd?- kérdi a nő megint, mert a
férfiak olyan mulyák ilyen helyzetekben.
- Váci Mihály- jön habozás nélkül a válasz. –Azt
ismeritek, hogy „ Az ember akkor néz a csillagokra, ha nagyon a Földön érzi
magát, és elszakadna innen egy sóhajjal, mert úgy meggyötri itt az öröm, a kín,
a vágy”?
Nem, nem ismerik, mondják sajnálkozva.
-„A Kis Herceg” is nagy kedvencem. Azt Saint de
Exupéry nevű francia író írta. Később lezuhant. Az a legjobb rész, mikor a róka
azt mondja a Kis Hercegnek: „Igazán csak a szívével lát az ember. Ami igazán
lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Karcsika a szeméhez emeli karóráját.
–Akkor én most megyek. Kijöttök holnap is?
- Igen, holnap még itt vagyunk.
Karcsika tovaúszik, szigorúan a körgyűrű alakú
medence közepén, buksi feje szemvonalig merül. Nicsak, gyerekek.
Az utolsó heves zápor lúdbőrző lengyel
gyerekcsoportot kergetett a forró vízbe. Kisebbek- nagyobbak, meg egy egész
pici, alig tud még járni. Nem is lenne szabad ekkora gyereket a forró vízbe
engedni. Ki is van írva, három nyelven. A lengyel éppen nincs köztük, meg hát,
hová is jutnánk, ha minden előírást betartanánk. Karcsika alaposan megvizsgálja
a karóráját, aztán határozottan odaúszik és valami becézőnek szánt gurgulázást présel
ki a torkából. A pici gyerek néz, hadonászik.
- Hogy hívnak, baba?- próbálkozik tovább Karcsika.
A baba néz. A nagyobbacska gyerkőcök védekezőleg közelebb húzódnak, mert mit
lehet tudni, mit akar ez a szokatlan kinézésű fiú.
És ebben a pillanatban Karcsika végzetes hibát
követ el. Határozottan megnézi az óráját és rámosolyog a kicsire.
Nos, Karcsika a szokásosnál lényegesen fejlettebb
fogazattal rendelkezik. Nemcsak hogy nagyobbak - ilyen viszonylag sok embernek
van -, de mintha az átlagosnál sokkal több is lenne belőlük. A baba csak annyit
látott, hogy egy hófehéren csillogó agyarakkal teli barlang tárul felé. És már
ordított is, ahogy a torkán kifért. A nagyobbacskák próbálták nyugtatgatni -
lengyelül, természetesen, de amúgy a magyar csecsemőket is pont ilyen hangokkal
nyugtatgatják -, a legidősebb lényka meg harciasan odaállt a baba meg Karcsika
közé.
- Mit csináltál? - mondja lengyelül, s szemében a
tizenévesek könyörtelen, tiszta gyűlölete ég. És rákiált Karcsikára: - Gyi
prics!
Tehát, hogy menjen el. És mivel Karcsika tétovázni
látszik és mintha még az óráját is meg szeretné nézni, a lányka igen egyértelmű
mozdulattal kísérve ismét rákiált: - Gyi prics!
Jó éles hangja van. Karcsika végre megérti.
Visszamászik a körgyűrű alakú medence középvonalába. Körtefejének csak a csúcsa
látszik, körülbelül a kidülledő szemek vonaláig.
Lassan kiürülnek a medencék. A hangszóró még egy
utolsó figyelmeztetést harsog, az alkonyi égen vörös felhőfoszlányok úsznak.
Nagyon úgy néz ki, hogy holnap is zivataros idő lesz.
Karcsika végre bemehet a sportmedencébe is. Csak
apu egy barátja kíséri, aki rendes fickó. Mondjuk, ha Karcsikát valaki bántaná,
biztos kiverné az illető összes fogát. Rendes fickó. Csak kissé harsány.
Kiabál, jó nagyokat nevet, míg a helyes úszómozdulatokat magyarázza
Karcsikának. Megint nevet. Olykor félrefordul, hallgat, de aztán megint nevet
és megint kiabál. Rendes fickó. Meghallgatja Váci Mihályt is, Exupéryt is, ki
tudja, hányadszor.
Most már tényleg este lett. De holnap új nap
kezdődik, új meg új fürdővendégekkel. És Karcsika ismét ismerkedik.
