Nem olyan nehéz manapság zűrbe
keveredni.
Lehet, hogy sose volt az.
És
a kutyát elviszik, mert már nincs, aki enni adjon neki. Így megy ez. Míg jól
mennek a dolgok, törődnek veled, aztán meg- kutyába se vesznek, te kutya.
A
kutya meg, mivel éhes, lyukat keres a kerítésen és elszökik. Idegen emberek
nyomába ered reménykedve és hideg orrával böködi az autóbuszra várakozó melósok
kezét. Ez a gazdi? Nem ez a gazdi. Egyik sem a gazdi.
Nem
mindenkinek tetszik ám az ilyesmi: a kutya egy kisebb embernek mellig ér.
Óriási. De inkább olyan szikár-csontos. Loboncos, szembelógó-szőrös, csombókos.
Nem veszélytelen. A rotvájlert megölte, mondják, egy roppintással a nyakába.
Azt a híres harci kutyát, amely csak úgy marcangolja a kölyköket. Csakhogy ezt
a nagy csombókost meg farkasok ellen tenyésztették ki. Mi ennek egy nyamvadt
harci kutya.
A
csavargó kutyára persze egykettőre felfigyel a hatóság. Vagy ha nem is
egykettőre, de három-négyre biztosan. Másra nem ilyen gyorsan, de erre igen.
Felfigyel, mert szólnak neki tettre kész emberek, vagy azok, akik nem szeretik,
ha egy hideg kutyaorr böködi a kezüket az autóbuszmegállón.
A
kutyát most hát elviszik. Kijön a hatóság, mert az mindenütt ott van és ez az
akció nagyon látványos. Senki nem mondhatja, hogy soha nem is csinálnak semmit.
És kijön a sintér. Nagydarab, kedélyesen rezgő hasú. Ismerik ezt a fajtát:
bármit vesz magára, a dereka mindig pucér marad. Lecsúszik és lecsúszik a
nadrágja, amit fél kézzel néha felránt. Nadrágtartót persze nem hord az
istennek se. Hogy miért, nem tudja senki. Ő se.
Szóval
ez a kedélyes sintér jön a kutyáért, a hatalmas-loboncosért, ami éhen kénytelen
csavarogni a városban. A sintér az egyenruhás hatósági közegek passzív
részvétele mellett (nézik) kicsit csettintget a kutyának, meg úgy két ujjal
pattintgat. Jó, hogy azt nem mondja, cicc. Valami amatőr lehet ez. Igaz, nem
tudja a rotvájlert, aminek a gerince úgy roppant, mint egy keksz. A jó, száraz
keksz. A sintér csettintget. A kutya morog. Szép fehér, igen egészséges fogai
vannak, láthatja mindenki. A sintér is látja, de hiába minden szakértelme, nem
és nem tudja a dróthurkot a kutya csatakos nyakára húzni. Igaz, hogy közben fél
kézzel a nadrágját is rángatnia kell. Miért nem hord nadrágtartót?
Na,
ez így nem fog menni. Megy is az injekcióért. Minek kockáztasson? Amúgy nyugis
munka ez. Nincs ennek a kedélyesnek még puskája vagy pisztolya se. Az injekciót
is fúvócsőből lövi bele, mint az indiánok. Egy fujintás, egy szisszenés és a pici fiola
már ürül is a kutya vérébe. A sintér felrántja a nadrágját és nyugodtan
rágyújt, míg a szer hatni kezd. A hatósági közegek diszkrét távolságban állnak,
ámulnak és nevetgélnek. Fúvócső, hú.
A
sintér eldobja a csikket és most már szépen beakasztja a dróthurkot. Na gyere,
kutya! De bizony még így se egyszerű a dolog. A loboncos-csatakos rotvájlerölő
mind a négy lábát megmerevíti és oda-odakap minden közelébe kerülő emberi
lábhoz. Erőtlenül ugyan, de odakap. Amúgy meg nem is érti az egészet. Biztos
csak valami félreértésről lehet szó. Mindjárt jön a gazdi, aki az ételt szokta
hozni és ezt a sok idétlen bámészkodót mind elküldi a jó édes anyjába. És ő
akkor ezt a sintért megeszi.
Újabb
bámészkodók jönnek, figyelnek. Nagy, tágra nyílt szemekkel, nagy, tágra nyílt
szemükben éhes kíváncsisággal. Ha a sintér az erőlködéstől különösen liheg, ha
a kutyának sikerül a sáros földön, útban a ketreces kocsi felé kicsit jobban
megvetni a lábát, oldalba bökik egymást: - Nézd!
Ugyanilyen
bámész kíváncsisággal néznék végig egy ember akasztását is, izgatottan oldalba
bökve egymást:- Nézd! Most húzza fel…
Sokáig
tart az út a ketreces kocsiig. A loboncos kutyában még így, félkábultan is
roppant erő van. És még mindig oda-odakap az útjába kerülő emberi lábakhoz.
Vicsorít, hangtalanul és biztosan tudja, hogy a gazdi, a kenyéradó, mindjárt
itt lesz és akkor lesz nektek nemulass, idétlen bámészkodók. A sintért, azt meg
csak bízzák rá.
Még
egy utolsó erőfeszítés. Egy utolsó rántás a dróthurkon, egy utolsó erőtlen
vicsorítás. Aztán a rettentő állat bependerül a rácsos vasládába. Bajng, döndül
a dupla ajtó. Tolózár, lakat. A sintér fél kézzel felrántja a nadrágját.
A kutya is megnyugszik. Most
már biztos jön a gazdi, aki az ennivalót hozza.
