Ismerik,
nem? Tudják, mi benne a legvonzóbb? Az, hogy a kaszinótojás lényegében nem más,
mint egy kicsi, leegyszerűsített, egyszemélyes svédasztal, dobozba zárva. Na
persze, jobb helyeken kapható tányéron is, de ott nem túl sűrűn fordulunk elő,
ugyebár. Különben is, a tányéros kaszinótojás egy kicsit olyan, mint az orosz
rulett vaktölténnyel: a lényeg hiányzik belőle, ha értik, mire gondolok. A
kaszinótojás inkább afféle vad nagyvárosi dzsungel-étek kell, hogy legyen,
villámgyors fogyasztást lehetővé téve, ugyanakkor érintetlenül hagyva az
illúziót, hogy most azért tényleg táplálkozunk.
A kaszinótojás tulajdonképpen több fogást is tartalmaz.
Előételként elfogyasztható belőle az 1 - egy - karika szalámi, szezonban
esetleg a díszítményt imitáló petrezselyemzöldjével. Egyszer találkoztam egy
olyan kaszinótojással, amelyben 2 – két - karika szalámi volt, de ebben az esetben
valószínűleg soha többé meg nem ismétlődő csoda történt - ez a csoda
tulajdonképpeni lényege -, vagy a kaszinótojás-előállító kisiparosok lehettek
nem teljesen beszámítható állapotban. („Nem beszámítható” Kelet-Közép-Európában
= alkoholos befolyásoltság állapotában lévő, másnapos, stb.) Hajlok még arra a
feltételezésre is, hogy felajzott képzeletem játéka volt az egész csupán. (A
felajzott képzelet, amint azt nyilván önök is tapasztalták, olykor igencsak
fura játékokat produkál.)
Na persze lehet a kaszinótojásban karika szalámi helyett
cafatnyi sonka is, de ezt igazi kaszinótojás-ínyenc csak ritkán vásárolja, mert
a., a sonka olyan vizes géptermék, b., hamarabb zöldül.
Az is jó még a kaszinótojásban, hogy tetszés szerinti
szénhidrát mennyiséget fogyaszthatunk hozzá. De sosem kenyeret, vigyázat: a
kaszinótojás kifinomult mivoltához légiesen könnyes péksütemény illik
leginkább. Na most hogy zsemle-é, avagy netán kifli, azt mindenki ízlése
szerint szabadon eldöntheti- szabadnak mondott társadalmunkban nemsokára lehet,
hogy tényleg ez lesz az egyetlen
választási lehetőségünk.
Még inkább hajlunk az első látásra talán némileg merésznek
tűnő feltételezés felé, hogy a zsömlét inkább a Nap- vonzalmú, kerekded kedélyű
embertársaink vállalják, míg a Hold- kifli mindazok, akik esetleg bevallott
vagy titkos vonzalmat táplálnak az éj sötét fejedelemnője, Diána- Artemisz
iránt. (De ez csak puszta feltételezés, semmi több.)
E rövid mitológiai kitérő után térjünk csak vissza a mi
kedves kaszinótojásunkhoz. Ily módon, ha a fent említett szalámidarabkához csak
két péksüteményt is fogyasztunk el, nyomban támad némi alapunk a
feltételezéshez: íme, máris ettünk valamit! És ez még csak a kezdet. Hisz
főfogás gyanánt jöhet a majonézes krumplisaláta, amit oly sokáig tunkolhatunk
kifli, avagy zsemlecsücsökkel-mármint, ha feltételezzük, hogy a zsemlének, mint
olyannak, egyáltalán lehet csücske. Na most mindazok, akik kerültek valaha múló
pénzzavarba, tehát az ország lakosságának mintegy 99,5 %-a, tehát egy-két
vállalkozó és zsírosbukszájú képviselőink kivételével gyakorlatilag mindenki,
nagyon jól tudja, hogy az eddig elfogyasztott kaszinótojás- mennyiséghez
legalább három péksütemény dukál. Eddig!
És ugye milyen könnyű alliterálni az elhangzottakról az
utóbbi pár évben egyre gyakrabban elhangzó kérdésre:- Hogyhogy most így nincs
pénz meg úgy nincs pénz, azelőtt meg volt mindenre? Nos, felebarátaim, engedtessék
meg nekem, hogy az e téren uralkodó homályba néhány rövid szóval világosságot
vigyek. A helyzet a következő: egy adott társadalomban mindig adott mennyiségű
pénzösszeg kering. Amiből logikusan következik, hogy pénz ugyanannyi van, mint
azelőtt- csak másképp van elosztva. Most úgy van, hogy ha valaki többet akar,
akkor el kell vennie a többiektől. (De lehet, hogy ez azelőtt, meg mindig is
így volt.) Ilyen egyszerű! Csak el kell dönteni, melyik oldalra akarsz állni!
(Na, ez meg egészen biztosan így volt azelőtt is, meg mindig is.)
Érdekes, hogy mi minden eszébe nem jut az embernek holmi
kaszinótojásról, hát nem? De gyerünk, gyerünk csak tovább! Hiszen még hátravan
a zamatos, gömbölyded fél keménytojás, az egész, apró dobozba kényszerített, miniatűr
svédasztal lelkének leglényege! S ha ekkor netántán ellenállhatatlan kényszert
érzünk újabb péksüteményt fogyasztani, ám tegyük meg! Csapjunk a hengerek közé!
Rúgjunk ki a hámból! Ugorjunk bele a nagybőgőbe! És a legvégén az egész
fejedelmi lakoma maradványát, a dobozka oldalára tapadt majonéz- sávokat is
kitörülgethetjük egy újabb zsemlével! Ezzel kapcsolatban legyünk a végletekig
alaposak és körültekintőek: lehetséges, hogy e sávokban miniatűr keménytojás-
törmelékek rejteznek. Kis szerencsével akár sárgája- morzsákra is bukkanhatunk!
A kaszinótojás igazi virtuózai - mondhatnánk, a
kaszinótojás Mozartjai - eleve számolnak minden lehetőséggel. Szemtanúja
voltam- s e látvány örökre meghatározta életemet- amint egy fiatalember a
kaszinótojásához rögtön öt zsömlét kért. A sorban állók persze mosolyogtak,
egyikük tréfásan meg is jegyezte: - Ez biztos diák.
De az ifjú arcán nyoma sem látszott zavarnak! Mint korának
annyi meg nem értett géniusza mérte végig megvetően a tömeget, s szemében a
zsenik lángoló tüzével mind az ötöt jóízűen elfogyasztotta.
Így kell élni. Lázadj, ha tudsz.
