„Szívem” persze eltekeri. De nem is akárhogy. Hogy
fér abba a gyönge kis kézbe ennyi erő?
Jobb
sorsra érdemes férfitársam, nyilván te is szembesültél már a megdöbbentő
ténnyel: „szívem” oly erővel képes egyetlen tekerintéssel elzárni akár az új
csapot is, hogy az nyomban csöpögni kezd. Mintha csak náthás volna, szegény.
Sokak
szerint a gizehi piramisok és a Nazca-sivatag ábrái mellett „szíveink” rettentő
erejű csap-eltekerése a harmadik legnagyobb rejtély a Földön. De lehet, hogy az
első, ha figyelembe vesszük, hogy „szíveink” hasonlóan bámulatra méltóan
képesek a műanyag palack kupakját is RÁ csavarni a palack nyakára. De csak -
RÁ. KI viszont már nem tudják nyitni! Ha KI kell nyitni valamit, nyomban erős
és értelmes férfitársaik segítségét kérik.
Sok
családi perpatvar szilárd alapját képezte már e probléma, mely perpatvarok
rendszerint a férfiember emelkedő szólamú kérdésével kezdődnek, emígyen: „Hogy
létezik az, hogy ez a vacak csap már megint csöpög, azt a nyavalyás kólásüveget
meg alig bírom kinyitni?!”
Nos, teljesen nyilvánvalónak
látszik, hogy a nők e csodálatos egyirányú képességeikre már réges-rég szert
tettek, valamikor az evolúció hajnalán tán - csak éppen nem kerülhetett a
felszínre, ugyanis ötven-százezer évvel ezelőtt a csaptelep még eléggé ritkának
volt mondható. És a kólásüveg gyakorisága ezt nemigen múlta fölül.
Bizonyos
technokrata vélemények szerint ez egyszerűen csak azért van így, mert a nők egy
irányba vannak bekötve. Hát ez nem valami tudományos vélemény, igaz? Egy nőről
azért még sem lehet úgy beszélni, mint holmi diódáról vagy tranzisztorról, ami
így-úgy lehet bekötve és aszerint ereszti át az áramot, vagy hogy a fenébe van
ez. Nem, így egyszerűen nem beszélhetünk! A végén még a „hímsoviniszta disznó”
igaztalan vádjával illetnének minket!
Mások
szerint a rettentő erejű tekerés a nők hagyományos biztonságra törekvési
igyekezetének egyik transzparens megnyilvánulása. Melynél közrejátszik az a
vitathatatlan tény, hogy a nők, az élet dolgaiban természetszerűleg sokkal
nagyobb áttekintéssel rendelkező hímekkel ellentétben - egyáltalán nem ismerik
a csaptelep működési elvét. Ti., hogy a végén - mármint hogy nem a nő végén,
hanem a csaptelep végén, ne tessék már viccelni - egy olyan kis gumiizé van, és
ha azt egyetlenegyszer istenesen beszorítja valaki - mondjuk a „szívem” -, akkor
az illető csap bizony azon nyomban csöpögni kezd.
Úgy
hírlik, hogy vannak az átlagnál sokkal türelmesebb - és elszántabb -
férfiemberek, akik a problémát konfliktus nélkül próbálják megoldani. Tehát
mélyen „szívem” szemébe néznek és lassan, gondosan artikulálva elmesélik, hogyan
is működik a csaptelep. Kell-e mondani, hogy ezek a bátor vállalkozások
rendszeresen zátonyra futottak? E szerencsétlen hímek nyilván először
szembesültek a nőnemű lények másik nagy biológiai rejtélyével: a szelektív
hallással. Hogy ugyanis a mi drága „szívünk” csak azt hallja meg, amit akar.
Ha például okosan, észérvekkel elmagyarázzuk neki,
hogy szerény háztartásunk további zökkenőmentes működésének elengedhetetlen
feltétele egy most véletlenül különösen olcsón megszerezhető teleszkópos
horgászbot - valódi parafa nyéllel - na, ezt biztosan nem hallja meg.
Megint
mások eltúlzott véleménye szerint az egész problémát és ezzel együtt számos
családi összekoccanást kiküszöböli a karos csaptelepek visszavonhatatlan
térhódítása. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban erősen pesszimista
kételkedésünknek adjunk hangot: eltekerni ugyan tényleg nem, de túlhúzni a kart
is lehet. Léteznek már olyan elmés találmányok is, amelyek pislákoló
mécsfényként világítanak a gyöngéd női kacsók általi csap- eltekerés
nyomasztóan komor setétségében. Az eltekerhetetlen csaptelep feltalálója természetesen
férfi volt: tekerheti a „szívem” körbe, körbe, körbe, akár egy félóráig is,
túltekerni még sem tudja.
Mindezen
roppant erőfeszítések dacára „szíveink” valószínűleg még jó sokáig
visszavonhatatlanul eltekerik a csapot. Csak egyet tehetünk hát: elsajátítjuk
ama híres távol- keleti filozófiai rendszer egyik tanítását, mely szerint az eleve
megváltoztathatatlan dolgoknak jobb békét hagyni. S egy nyugalmas estén esetleg
elelmélkedhetünk azon a réges-régi, és máig megcáfolatlan és talán örökké
megcáfolhatatlan igazságon: a Világegyetem és a Nők rejtélyei
kifürkészhetetlenek.
