Hosszú
idő után végre kezünkben a rejtett bizonyíték, amit oly türelmetlenül vártunk
mindannyian! Itt volt, az orrunk előtt -
és mi nem vettük észre. (Hisz rejtett
volt.) Most már bizonyos, hogy idegen
lények jártak a földön - de nagy valószínűséggel még mindig itt tanyáznak!
Itt van a bizonyíték, nézzék csak
meg. Nem is olyan kicsi, csaknem egy négyzetméter. Töbnyire fehér és - ez is az
idegenek mérhetetlen aljasságát bizonyítja - egyszerű földi anyagokból,
vászonból, pamutból készült.
Mi
úgy hívjuk: pólya.
E régi darab, mellyel gyakorló
szülőként naponta kerülünk kapcsolatba, midőn törékeny testű kis utódunk első
harcait vívja a barátságtalan külvilággal.
Első látásra nyilvánvaló, hogy nem
emberi lény számára készült. Amit az is bizonyít, hogy a kisbabát, akármilyen
kis tehetetlenke, sehogy sem tudjuk százszázalékos biztonsággal belekötni úgy,
hogy előbb-utóbb ki ne csusszanjon belőle. Hogy ezt eddig senki nem vette
észre?
De semmi baj. Kell, hogy időnként
jöjjenek nagy szellemek, akik utat mutatnak a tévelygő emberiségnek.
Már maga az alakja, az gyanús.
Logikus ember első pillantásra azt mondaná: - Egyszerű négyzet. Na bumm.
Dehogy! Ez egy rombusz, hisz
kilencven fokkal elfordítva használják! De sajnos túl sok csillagkép van az
égen, melynek alkotórésze egy esetleges rombusz. Mondhatnánk, bármely négy
alkalmasan megválasztott csillag ilyen ábrát ad.
Ravasz, nagy-gyon ravasz. A galád
idegenek szemmel láthatóan mindenre gondoltak. De ez is csak nem tiszta
szándékaikat bizonyítja. Hisz, ha egy tisztességes idegen lény a csillagok
közül megérkezik, ugyebár, legalábbis beköszön. Hogy „Jó napot kívánok, idegen
lény vagyok ezésez bolygóról, mely a rombusz alakú ezésez csillagképben
helyezkedik el.”
Ez lenne a normális, nem igaz? De ők
nem. Álcáznak mindent. Gyanús. Nagy-gyon gyanús!
Másik önként adódó lehetőség, hogy a
rombusz alakzat az idegenek felderítő űrhajóinak alakját őrzi. Ez egy olyan
kézenfekvő feltételezés, hogy kár is lenne vitatkozni róla. És lehetséges - hangsúlyozzuk:
lehetséges - hogy ez a fura, sok nyúlvánnyal, ránccal, sallanggal és fodorral
felszerelt textilalakzat - eredetileg is pólya volt. Amely egy sikertelen
landolás folyamán kihullott az űrhajóból... a szél felkapta... leejtette egy,
épp az emberré válás útjára lépett primitív törzs vadászterületére... akik
isteni eredetűnek vélték... És azóta minden kisgyereket ebbe nyomorgatnak bele,
hiába nem passzol sehova az a négy egyszerű végtagocska.
Az égből lehulló dolgok sok esetben
igenis megváltoztathatják egy törzs életét. Mondjuk egy égből lehullott
kólásüveg. Készült is erről egy remek, fantasztikusan színvonalas film, melyet
minden kultúrált ember - akik közé a kedves olvasó kétségtelenül tartozik -
bizonyosan látott.
Megmondom őszintén, jó ideig azért
magam is kételkedtem. De a fodrok és sallangok kétségbevonhatatlan bizonyossággal
szolgáltak. Nincs olyan élethelyzet ugyanis, hogy e tartozékokra egy kisbabának
szüksége legyen.
Soha.
Semmilyen körülmények között. Ha történetesen idősebb
hölgyrokonaidat kérdezed -
kételkedésedet kedves érdeklődésnek álcázva - mindahány értetlenül mered rád: -
Hát... szépek, nem?
S kételkedő lelkünkben máris
diadalmasan visszahangozhat a kacaj: - Haha!
Szép, mi? Az a sok vacak fodor meg
sallang, mi? Szóval ők se tudják! Újsütetű tudásunk birtokában immár világos,
hogy a fodrok és sallangok alkotta redőkbe egykor kitűnően belehelyezkedhetett
egy újszülött idegen lény arca. Vagy más testrésze. Na most ha ezeket a
kacifántos mélyedéseket negatív mintának vesszük... el tudják képzelni azt az
arcot... vagy más testrészt, mindegy... a hideg kiráz, én mondom.
Kérem,
ne. Csak semmi ünneplés. Nyilván sokan nem hisznek majd... de ez... ez
természetes. Hogy kigúnyolták az emberiség nagy fáklyavivőit... az elején, de
aztán... Semmi baj. Művelt ember számára most már minden világos. De tényleg,
csak semmi felesleges hírverés... se médiák, se semmi... kérem, én szóltam. De
mi ez a kéklő ragyogás az ablakon át? A kulcs magától fordul a zárban... jaj...
valami rombusz alakú, nagy szemű áll az ajtóban... segítség....
