A kis tanítónő, akit az
egyszerűség kedvéért nevezzünk Lelkes Luciának, egész életében semmi mást nem
akart csinálni, mint tanítani. Ha az oktatásra gondolt, csillogó szemű
gyerkőcöket látott maga előtt, s látta saját magát is, amint az értelem
magvacskáit veteményezi termékeny gyermekfejecskékbe. Ez okból elvégezte a
pedagógiai főiskolát, méghozzá nem is rossz eredménnyel. Úgy vélte most már
valóra válhatnak gyerekkori álmai. Biztosra vette, hogy felkészülten állhat a
csillogószeműek elé.
-
Te – mondta az egyik kollégája. – Tudod, mi a szokás ilyenkor…
A naiv kis Lucia nem tudta. A kedves
kolléga, látva, hogy milyen egy ügyefogyott az új kollegina, elmagyarázta:
- A tanfelügyelőnek…egy kis hazai.
Sonka, kolbász, csirke, tojás. Lehet még konyak meg házibor. Szoktak tortát is.
Lelkes Lucia egy ideig gondolkodott
a hallotakon. Nem igazán értette, miért kell ajándékot vinnie valakinek, akivel
a büdös életben nem találkozott. Aztán vállat vont. Ha kell, hát kell. Egy régi
hazugsággal vígasztalta önmagát: nincsen ebben semmi rossz, hisz csinálják
mások is. Jól megpakolta az óriási reklámszatyrot és elzarándokolt a járási
székhelyre, hogy áldozatot mutasson be a Nagyúrnak. Hej, de nehéz az a
szatyor…és nem attól az óriási sonkától. Lucia úgy tervezi, gyorsan átadja és
elmenekül. De jaj, istenem, hogy kell ezt megcsinálni, mit kell mondani…
A
Nagyúr egy ideig hallgatta a nyögdécselő, iruló–piruló pályakezdőt,
aztán átnyújtott egy kulcscsomót:
-
Tegye be a kocsimba.
Lelkes
Lucia kihátrál. Levánszorog a parkolóba. Úgy saccolja, az a szatyor most úgy
húsz tonnát nyomhat. De hisz mások is csinálják… És hát ott vannak a
csillogószeműek…meg az értelem magvacskái, amiknek veteményezéséhez oly erős
elhivatottságot érez…
Aztán
valahogy túlteszi magát az egészen. Nem dől össze a világ, ugye?
Telik-múlik
az idő, s lám itt a félév, a bizonyítványosztás ideje. Lelkes Lúciát színe elé
rendelte Lakáj Lajos, ez időben az intézmény vezetője.
-
Kedves kollegina, úgy látom, holmi rossz jegyeket osztogat bizonyos
gyerekeknek.
-
Valóban. Úgy vélem beszélni kellene a szülőkkel. A gyerek hanyag és…
-
Úgy látom, nem értjük egymást, kedves kollegina. Annak a gyereknek kettest kell
kapnia.
Lelkes Lucia úgy vélte, Lakáj úr
roppant humoros ember. De az intézmény vezetője nem volt humoros. Lakáj volt.
- Kedves kollegina, maga ezt még nem értheti. A gyerek
apja…- és itt áhítatos szünetet tartott – befolyásos ember…
Lucia úgy gondolta, csak egy őrült adhat kettest olyan
gyereknek, aki a szorzótáblával sincs tisztában. Így gondolta és ezt meg is
mondta. Lakáj Lajos udvariasan elmagyarázta a következményeket. Amennyiben
Lelkes Lucia dacolni merészel, a szülő feljelentést tesz ellene és kérvényezi,
hogy gyereke vizsgát tegyen egy bizonyos bizottság előtt.
-
De ez a gyerek nem képes arra, hogy
bármilyen vizsgán átmenjen.
-
A gyerek két kérdést fog kapni. Ezeket előre
megbeszéljük.
-
Én ezt nem csinálom végig.
-
Dehogynem. Ellenkező esetben ugyanis az ön
óráira folyamatosan felsőbbszintű ellenőrzés érkezik. A legkisebb hibákra is
vadászni fognak. Higgye el, hogy egy fél éven belül kikészülne.
-
Szeretném beadni a felmondásomat.
-
Megteheti, de ebben az esetben ön a járás
határain belül pedagógiai munkát nem kap.
Lelkes
Lucia kicsit pityereg a vécében, nem sokat. Mindjárt órája van várják a csillogószeműek.
Kicsivel később informálódik néhány kollégájánál. A szülő feljelenthet. A szülő
kérheti gyereke vizsgáztatását. A vizsga nevetségesen és arcátlanul formális,
talán még egy szőke nő is megcsinálná, feltéve persze, ha megvannak a megfelelő
összeköttetései.
Az iskolában közben zajlik az „élet”. Egy
kislány haját felgyújtjták, amilyen kis csintalanok ezek a nebulók. Egy másik
kis csintalan betörést követ el a saját iskolájába, iskolatársát kékre-zöldre veri, mert ő az erős, akinek már
saját ügyvédje van, bizony. Egy felső tagozatos társaság fix pénzösszeg
fizetésére kényszeríti a megfélemlített alsó tagozatosokat ,a vécében gumióvszereket söpör össze a takarítónéni,
részeg szülők terrorizálják a tanárokat. A nagyranőtt, ún. hátrányos helyzetű
gyerekek, akik boxerrel, láncokkal, valamint egyéb ütő-, vágó- és
szúrófegyverekkel járnak iskolába, ráborítják az asztalt a tanárra, leköpik, a
buszmegállón trágár szavakat kiáltoznak utána és veréssel fenyegetik.
Minderre fátyol borul, mert beszól a
befolyásos szülő, vagy mert a szülő oly naiv, hogy mindent elhisz saját
gyerekének, vagy mert, végső esetben, nehogy már csorba essen az iskola jó hírén.
Összefoglalva, mert így kényelmes.
Lelkes Lucia, nevét meghazudtolva, már nem
oly annyira lelkes. Nem minden gyerekszem oly ártatlanul csillogó, mint először
hitte. Olykor eszébe jut, pályát kéne változtatnia. Olykor úgy gondolja, a
legdurvább munkahelyen is több emberi megértéssel, nyíltsággal és segítőkészséggel
találkozni, mint diplomás emberek gyülekezetében.
Menjen? Azon szülők miatt, akik sértett
hiúságukban eszméletlen jegyeket követelnek okosnak hitt csemetéjüknek? A Lakáj
Lajosok miatt, akik múlandó dolgokért árulnak bizonyítványt? A szekértáborokba
elbarikádolt, idejük jelentékeny részét szélmakomharcra pazarló kollégák miatt,
akik közül néhányan ráadásul rossz lelkiismerettel próbálják nem észrevenni: valaki
mégiscsak megpróbál gumigerinc nélkül
élni?
Maradjon? A csillogószeműek miatt? A
halvány remény és hit miatt abban, hogy az Értelem magvacskáit veteményezni jó és
helyes dolog? Vagy mert másutt se jobb?
Menjen? Maradjon?
