A
tapasztaltabbak már az ajtóból visszafordulnak. Nő a várakozók közt, ajjaj. Két
nő? Akkor ma már nem is jövünk, mert minek.
De hát nem mindenki várhat holnapig.
A haj, a szakáll irgalom nélkül nő, figyelmeztetve a múlandóságra és valamilyen
kideríthetetlen okból kifolyólag még most, a szuper-villanyborotvák korszakában
is vagyunk néhányan, akik nem emelünk kezet önmagunkra és makacsul fodrászhoz járunk.
Valaki még mindig borbélynak mondja, de ez már nem divat.
Különben se jó holnap, mert lagziba
kell menni. Így aztán néhány reménykedő férfiember vár, mondjuk, türelmesen.
Méregetve a két hölgyet, akik, hát, szintén várnak, egyelőre. Tudjuk
mindannyian: egyikük procedúrája is tovább tart, mint az összes várakozó férfi
haj-szakáll irtása együttvéve.
De hátha. Hátha most nem azt az ...
izét akarják a hölgyemények, amikor hatszor kell leülni a székbe és közben kb.
négyszer hajat mosni meg vagy kétszer öö... tudják, azzal a forró csővel, vagy
mivel.
Hátha! Esetleg csak valami rövid,
sportos frizurát akarnak a hölgyek. Egyszerű hajvágás, kis nyírógép-zümmögéssel,
csekély olló-csitt-csattogással. Ha úgy vesszük - márpedig úgy vesszük - akkor
a rövid, sportos frizura a legszebb a világon. Tulajdonképpen az összes közül
ez emeli ki a legjobban a nők igazi nőiességét. Meg amúgy is, ez a
legpraktikusabb - a higiéniáról már nem is beszélve - ebben a kutya melegben.
A reménykedő férfiemberek
hátradőlnek és lazán keresztbevetve lábukat - hisz úgyis mindjárt sorra
kerülnek - egy három hónappal ezelőtti női magazint böngésznek oly
elmélyültséggel, mintha a fürdőruhás képeken kívül egyéb is érdekelné őket.
Végre az egyik hölgy beül a székbe.
Suttogva, fojtott félhangon tanácskozik a fodrásznővel, amilyen hangon csak
esküvőkön, temetéseken, miniszteri tanácskozásokon és egyéb szomorú események alkalmával
beszélnek az emberek. Oly kifejezések hangzanak el e merőben szakmai diskurzus
során, melyek férfiember elméjének felfogó képességét messze meghaladják.
Különös, idegen hangzású hímneműnek a titokzatos fodrásznyelv: olyik szava
mintha a mi világunkból származna, de a nagyobb része oly idegen, hogy akár
földön kívüli is lehetne.
Pillanatnyi szünet. A két nő a
tükörben szembenéz. A nagy Leonardo nézhetett így szembe a még fehér vászonnal,
midőn azon töprengett, vajon Mona Lisa orránál vagy fülénél tegye az első
ecsetvonást.
Aztán a fodrásznő váratlan, vad
mozdulatokkal, mindkét kezét mintegy cséphadaróként használva összeborzolja a
paciens haját.
A férfiak egy emberként
meghökkennek. Valóban furcsa, hisz ugyanezt az illető hölgy nyilvánvalóan
otthon is megtehette volna, ráadásul sokkal nyugodtabb körülmények között.
Most valami folyadékot spriccelt a
hajára és leültette. Férfiak fellélegeznek és, feszültségüket levezetendő,
újabb női alsónemű-katalógus után nyúlnak. Hja, csak ennyi az egész? Borzolás
és spricc? Most már mindjárt sorra kerülünk, juhé!
A másik hölgy haját nem tépázta meg
a szakember. Csak meg-megemelintette, mintha súlyát méricskélné, aztán vastag,
sűrű kenőcsöt kent rá, jó bőven, biztos azért, hogy... na mindegy, ezt mi nem
érthetjük. De most már biztosan jön a fantasztikusan egyszerű- és gyors-
sportos frizura, aminél jobban - mint tudjuk - semmi sem emeli ki a nők
titokzatos nőiességét. Egy óra múlva otthon nézzük a meccset, na, hálistennek.
Közben megszáradt a másik hölgy haja
és most erősen úgy néz ki, mintha viszonylag hosszú ideig erősen
D-vitamin-hiányos táplálékon lett volna kénytelen tengődni. Kócos, szanaszét
áll és repedezett. Jujujj, valami vad színű pác megy még most rá, na, ez biztos
végképp bead neki.
Benyit valaki. Szakavatott szemmel
néz végig a várakozó férfiakon, a két nőn: - Tizenkettőig tudna vállalni? - kérdezi olyan
hangon, mintha sejtené, hogy a válasz majdnem biztosan „nem” lesz.
Érdekes, a válasz valóban „nem”
lett. De...még csak fél kilenc van. Miért ne tudná vállalni?
A nem-vállalás részletes okaira az
elkövetkező másfél órában fény is derül. Avatatlan szemmel nézve egy koszos
mosogatóronggyal nem bánnak úgy, mint e két női hajjal. Talán vétettek volna
valamit a fodrásznő ellen? Nem tudták, hogy ősi rokoni gyűlölet kötötte őket
össze, mert a dédnagymamájuk otthagyta az úri családot egy délceg
huszárkapitány kedvéért? Esetleg ki nem egyenlített örökösödési igények, zűrös telek-tulajdonjogok
állnának a háttérben?
Férfiemberek közben csendben
szenvednek. Kicsit izzadnak, sápadnak, majd vörösödnek, valamint egyéb
fiziológiai reakciók széles skáláját is bemutatják. Egyikük feltalálja azt a
szert, amitől nem nő többé a haj. Se a szakáll. Egyszer levágatod a szőrzeted -
a test bármely részén - és kész, hátralévő életed során ugyanolyan marad.
A szenvedő hímeken már a
fürdőruha-katalógusok sem segítenek és egy óra hosszat a plafont bámulni igen
nehéz, meg unalmas, azonkívül feltűnő is.
Kész, vége. Mikor már minden
várakozó férfiember üvegesen mered a nagy Nirvánába és szemük sarka, olykor
egyik válluk ellenőrizhetetlenül meg-megrándul, amint az a régóta kómában
fekvőknél is megtörténik, a Mű elkészül. A fodrásznő kimerülten kortyint egyet
hideg kávéjából, mert ez az a perc, mikor az Alkotó megpihen.
Az egyik hölgy haja meredek
lépcsősorként ível merészen, balra hátra és felfelé, erősen bizonyos osztrák
alpesi hegyi falucskák építkezési stílusára emlékeztetve a pártatlan
szemlélődőt. A lila sávok merészen dominálnak a platinaszőke végű, vörös-barna
hajtincsekkel szemben.
A másik hölgy ravasz egyszerűséggel
vállra ejtett, s onnan láthatólag lágyan tovagördülő copfot választott, mely
azonban oly merev, mintha tölgyfából faragták volna.
A férfiak egyike a fodrászszékhez
támolyog és lerogy, mintha lebunkózták volna. A két hölgy egyike az ajtóból,
kacér pillantás kíséretében visszafordul:
- Ugye, maguk most nagyon
haragszanak ránk?
A székben ülő már nem képes
válaszolni. Szeme lecsukódik, feje ernyedten előrebillen. Az Úr legyen hozzá
irgalmas.
A másik férfi még erőtlenül bólint,
aztán hátrahanyatlik a hat hónapnál nem frissebb kiadású női magazinok közé.
Csak a harmadikban maradt kevéske
életerő. Ereje végső megfeszítésével, kiguvadt szemekkel kihörgi, kicsikorogja
a választ, maga és a másik kettő és minden fodrásznál szenvedő férfiember
nevében: - Igen.
A három nő csak legyint és mosolyog.
Csacsi férfiak.
Hisz mi csak nektek akarunk
tetszeni.
