A vajáni hőerőműről, a diadalmas kommunista nehézipar zászlóshajójáról sohasem írhattak negatív kritikát. Úgy néz ki, a dicső hagyományok nem tűntek el a feledés homályában. Alig száradt meg a virtuális nyomdafesték a Nagykapos.ma hasábjain, már meg is jött az első „dádá”. A reagáló nyilvánvalóan idősebb, - a fiataloknak a „nem harapom meg azt a kezet, amely kenyeret ád” szervilis filozófiája hál´istennek létidegen. Minden bizonnyal legalábbis középkáder – az egyszerű melóst az ilyen hivatalos kavarások sosem érdekelték, csak legyen a zsozsó a borítékban. És, természetesen férfi az illető, a nők egy férfiuralmi közösségben hagyományosan alárendelt szerepet játszanak, s inkább csak, mint szexuális célzások tárgyaiként képzelhetőek el. A villanytelep jó hírnevének e derék védője az írás „kritikus hangvételét“ nehezményezi, az üzem múltját illetően. Valóban, elismerjük, az írás kritikus. Ez a dolga, mint minden olyan irománynak, amely emberek érdeklődésére tart számot. Viszont – igaz. Ezt még a villanytelep legádázabb hívei sem tagadhatják. (Nem is tagadták.) A villanytelep nem szent tehén, amit feltétlen tisztelni kell, mint a szent teheneket általában. És nem csak hosszú évtizedeken keresztül nyújtott munkát, - s tegyük hozzá: jól fizetett munkát –, a Bodrogköz – Ungvidék lakosainak, hanem nagyban hozzájárult a vidék riasztó orvosi statisztikájához. Bizonyíték? Ugyan, kérem. Átfogó orvosi – környezetvédelmi felmérés sosem született, nem is volt lehetséges. A szlovákiai magyarság egészségi állapota amúgy is rosszabb az országos átlagnál, ezzel jár a kisebbségi lét, a folyamatos szél ellen feszülés, a megmaradásért folytatott mindennapos, sokszor nem is tudatosított küzdelem.
A munkahely egy magára hagyott régióban, amit már rég elvágtak
természetes szellemi - ipari gócpontjaitól – úgyis, mint anno Sárospatak –
Ungvár -, nagy érték. Lehetne másképp is, csak… másfajta energiapolitikai,
egyáltalán némi politikai akarat kellene, ami sosem volt és ma sincs. (Hogy
„nem is lesz“, azt velünk született optimizmusunk tiltja kimondani. A remény
hal meg utoljára.) A szelektált műanyag
hulladék elégetése a látszat ellenére nem rossz dolog. Például sokkal jobb,
mint összedózerolni holmi elhagyatott kőbányában. Igaz, hogy a szelektált
hulladék az összes szemétnek, amit a homo sapiens produkál, csak elenyésző pár
százaléka, jól működő országokban. Ott igen, azokban. De azért mégis: csak jobb
lenne a tengernyi szemét egy részéből tiszta energiát produkálni.
Annyi minden történt már a
villanytelep körül. Levágták az óriási kéményeket, kénszűrőket szereltek fel.
Tervek születtek a salak építőanyagként való hasznosítására, tüzeltek a
villanytelepen barna- és feketeszénnel, „mazuttal,“, a közeli Slovnaft
kőolajfinomító sűrű fekete maradékával, de szennyvíztisztítók kiszárított
üledékével is. Az, hogy az erőmű ismét egy harminc évvel ezelőtti alkalmazott –
létszámmal üzemeljen, az automatizálás korában lehetetlen. De azért mégis: jó
lenne, ha ismét felkelne a villanytelep napja.
Továbbra is várjuk a kedves olvasók
hozzászólásait, véleményeit, esetleg az erőművel kapcsolatos
visszaemlékezéseit, vidám, vagy éppenséggel szomorú történeteit. A következő
részben valószínűleg a salaklerakat problémájára kívánunk rávilágítani, ami
jelenleg csaknem 100 hektár termőföldet borít el. Hogyan történhetett ez?
