Nem tudom, észrevették-e.
Kérem, eltűnt az uborkaszezon. Hasonlóan nincs többé dinnyeszezon sem. S a
kobakosok keserű sorsában a szerény hónapos retek is osztozik. Félreértés ne
essék: nem az említett zöldségek - vagy kissé tényszerűbben: pirosságok -
tűntek ám el. Dehogy! Sőt!
A
dinnyeszezon természetesen azért tűnt el, mert dinnyét immár bármikor lehet
kapni. Akár karácsonykor is. Mit hogy „akár”, karácsonykor esetenként még
jobban is. Mit mondjak, per pillanat olyan nyolcvan cent per kiló áron. (Volt
olyan szezon - mikor még volt szezon -, hogy nyáron volt ennyi.) Tehát nem csak
hogy mindig kapható, de ráadásul, bár ez viszonylagos, olcsó is. Hogy ez hogy
lehet? Sajnos, nem áll rendelkezésünkre az egész újság, hogy belemerülhessünk a
világpiaci törvények végtelen örvényébe: elégedjünk meg tehát annyival, hogy
valaha végtelen Földünk egyetlen nagyobb falu lett, ahol fürge repülőgépek rém
olcsó dinnyét pakolnak föl ott, ahol terem télen is, és elhozzák a tátott
szájjal bámuló közép- kelet- európaiaknak is, akik tényleg annyira
csodálkoznak, hogy még meg is tapogatják: -Jé! Dinnye télen!
Abba
se nagyon menjünk bele, hogy e téli dinnye bizonyos pesszimisták szerint, akik
Közép- Kelet- Európában hagyományosan a népesség mintegy 99, 9 százalékát
teszik ki, a lehető legteljesebb mértékben íz- és zamat nélküli. De a legjobb
esetben is tökízű. (De ez fordítva egyáltalán nem működik. Tehát például a tök
sohasem dinnyeízű. Ha télen árulják, akkor se.)
Több
független megfigyelő egybehangzó állítása szerint nemcsak ám az ilyen szezonok
tűntek el észrevétlenül.
Hanem
az évszakok is. Tehát a szelíd gyümölcsérlelő ősznek, légben szálló
ökörnyállal, színes levélpompával, stb., annyi, mert a forró száraz nyár után
jön ám a hideg azonnal. Meg a virágpompával ékeskedő, szép fokozatosan ébredő
tavasz is visszavonult, mert a hideg téli hónapok után ripsz- ropsz nyakunkon
az év eleji forróság, a megszokott nagyobbodó ózonlyukkal és erősödő
ultraibolya sugárzással együtt.
Egyesek
szerint persze azért kár ezekért az évszakokért. Kérem! Ebbe már aligha van
beleszólásunk! Az éghajlat-változás, a globális felmelegedéstől kezdve a
váratlan nyári viharokig a Tátrában vagy olyan kozmikus erők munkája, amikhez
képest picuri porszemek vagyunk csupán, akárhogy is jár a szánk, vagy pedig
igenis hogy mi okoztuk, ebben az esetben meg úgy kell nekünk.
Tudják,
valahogy olyan egy- ízű lett a világ. Hisz a dinnye zamatát a gondos
termesztésen kívül nyilvánvalóan az is meghatározta, hogy évente alig egy
hónapig volt újdonság. Az első zöld uborka részegítően tavaszi illata is, csak
hasonlóan kevés időre késztetett heveny uborkaevésre olyan megátalkodott
egyéneket is, akik egyébként soha szájukba sem vették e nemes zöldséget.
Volt
egy fagyis, Csomár nevezetű. Amennyire tudom, az egész szoci- vagy mi- alatt az
egész országrészben ő volt az egyetlen maszek, talán mutogatásra szánták az elvtársak,
vagy valami statisztika-kozmetikázásra, vagy csak igen jó kapcsolatai voltak,
fene tudja. Természetesen neki volt a legjobb fagyija, meglett, öt- hatéves
fejjel úgy hittük, az egész világon. (De a cukrászdai színes löttynél azért
százszor jobb volt.) A nyár hivatalosan akkor kezdődött, mikor Csomár-
ugyancsak egyedi darabnak számító- háromszólamú autódudájával megérkezett. Több
generáció nőtt fel úgy, hogy semmi másra nem vágyott szenvedélyesebben, mint
Csomár fagyijára.
Namármost,
úgy tizennyolc-húsz évesen, az első pénzkeresetek idején az emberben még igen
élénken élnek a gyerekkori vágyakozások amúgy is kiirthatatlan emlékei. És
persze, vehet már ekkor nemcsak „egy kicsit”, vagy „egy nagyot”, netán: „egy
hármast”, hanem gyakorlatilag: amennyi beléfér. Vagy még többet.
Micsoda
keserves egy csalódás volt. Az a fagyi ugyanis, mint kiderült, attól olyan
csodálatos, hogy lehetőleg hosszan és reménytelenül vágyakozunk rá. Igen,
önöknek természetesen igazuk van: ugyanígy van ez ezekkel a szezonokkal, meg
évszakokkal is, hogy egyebeket akár ne is említsünk. Csak akkor sajnálkozunk
elvesztett dolgokon, mikor már végérvényesen és visszavonhatatlanul
elvesztettük őket.
Szóval
ki a fenének kell a dinnye, ha mindig kapható?
