I. fejezet, melyben…
…hőseink igazából elindulnak. Szó esik továbbá a zenéről,
a romantika alapvető kellékeiről, valamint a borzasztó riasztóról és egy
elméleti csukáról.
A búcsú után egyhangúan peregnek a szótlan kilométerek.
Az ebéd még otthoni szendvics, aztán hirtelen szerencsénk lesz. Nagykállón, a
keresztúton egy igazi patkó hever. Jó nagy, szemmel láthatóan nem pónilóra
való. Ez biztos nagy szerencsét hoz… Illene fölvenni, de hát plusz másfél
kilót? Erre a kerékpárra?
A
harangodi kemping lesz első szálláshelyünk. Csupa homok és akác, az akácon
tüskék, így az esti program egyből adott is: belsőgumi-ragasztás.
Sajnos,
van a közelben egy céllövő bódé is, a tetején két ruhásszekrény nagyságú
hangszóróval. Egyetlen kazetta forog körbe-körbe, melyen egy hang nélküli -
mármint énekhang nélküli - nőszemély sikoltozva hozza a világ tudomására, hogy
valaki jobban csinál valamit, mint egy másik, de ez a másiknak direkt tetszik,
aminek következtében jó lesz a buli, bébi, add a kezed, sej. A művészeti
kompozíció eszmei mondanivalója nem igazán ragyog kristálytisztán és terrorista
hajlamaink sincsenek. Mert akkor esetleg nyugodt lelkiismerettel elvágnánk,
nem, nem a nő nyakát (civilizáció!) de legalább a főkábelt.
De
agresszív hajlamaink nincsenek. Legalábbis egyelőre. Ezért vagyunk kerékpáros
utazók és nem terroristák. Gyorsan belátjuk, hogy a környezet romboló
akusztikai ártalmait egy romantikus szalonnasütés enyhítheti. Esetleg. Minden
kellék adott: a., vöröslő naplemente, melynek utolsó sugarai sejtelmesen
csillannak meg a lágyan fodrozódó víz színén, b., bársonyos alkonyi szellő, amely
titkokat suttog az akáciák örökké szomorú levelei között, c., csalogány
magányos esti dala, mely fájón zsongítja az utazó szívét, aki is ez okból
elhagyott otthonára emlékszik.
Az
éjszakában apró neszek és surranások hallatszanak: a homokos talaj kiválóan
megfelel az ürgéknek. Percenként surrannak el a fák közt, a száraz
akácleveleket zizegtetve, néha hátsó lábukra emelkednek és sasszemmel fürkészik
a környezetet. Vagyis hát, ürgeszemmel, de pont olyan figyelmesen, mint egy
sas.
Az est
további eseménye két kissrác, akik fáradhatatlanul szaladgálnak a tábor egész
területén. A kisebbik valami nem egészen helyénvaló dolgot cselekedhetett, mert
a másik figyelmeztetően kijelenti: - Ilyenkor szoktam ideges lenni.
Még
belegondolni is rettenetes, mik történhetnek, ha egy ilyen nehézsúlyú legény
begurul. Inkább megkínáljuk őket egy kis zsíroskenyérrel meg szalonnával. Tíz
perc múlva visszajönnek: Bácsi, tessék már másik szalonnát tenni a kenyérre,
mert az első leesett. Hát igen, a szalonna leesik a kenyérről, különösen
fogócskázás közben, ezt bárki beláthatja. Kapnak másik szalonnát, pontos
használati utasítással: szalonnát kenyérre hüvelykujjal rászorítani, úgy
szaladgálni.
Aztán
végre csend lesz, mehetünk aludni. csak még előbb P. beállítja a riasztót, mert
próbáljuk már ki, ha megvan. Elektronikus. Mozgásra reagál.
A reggel
tiszta és madárdaltól hangos. A sátorban zöld félhomály, mint egy akváriumban.
Milyen jó is ez, összekuporodni a jó meleg hálózsákban, azzal a boldogító
tudattal, hogy egy jó ideig még nem kell fölkelni…
A
zsongító hangulatot a riasztó borzasztó vijjogása töri apró darabokra.
Kipattanunk a sátorból (na jó, mondjuk kimászunk), de alighanem csak az ürgék
kíváncsiskodtak. Riasztó sikeresen kipróbálva. Rettenetes. Ezután már eléggé
nehéz elaludni. (De csak nekem.) Leslattyogok a vízpartra, a stégre. Mennyi
hal! És mekkorák! Érdekes lenne, ha a fiúkat mondjuk egy kétkilós csukával
ébreszteném… nyárson sülve… ott azon a bokron van is alkalmas egyenes hajtás…
nem, az kicsi… komoly nyárs kell egy ekkora halnak. Végül is, ennek a csukának piszok egy szerencséje volt.
Időhiány! Indulás előtt még teát is kell főzni.
