Szép új világunkban a csalásnak,
átverésnek olyan sokféle formája létezik, hogy azt szinte számon tartani is
lehetetlen. Múltkorában egy díszes társaságról esett szó, amely ,,utazási
irodaként” sóz rá szerencsétlen nyugdíjasokra értéktelen kacatokat mesés
összegekért. Ez a módszer nagyon is kifinomult, mondhatnánk akár viszonylag
kulturáltnak is. Kell hozzá némi gógyi -
nevezzük észnek, ha akarjuk -, kell sziklaszilárd jogi alap - egy gyakorlatilag
megtámadhatatlan adásvételi szerződés, kell egy nagyon jól megszervezett
logisztikai háttér.
Durvább
pénzszerzési módszereket használnak például a román csatornaszerelők, akik
echte magyarnak vallják magukat. A szó szoros és átvitt értelmében egyaránt
sötét fickók ezek, akik előszeretettel specializálják magukat nyugdíjasokra,
esetleg egyedülállókra. Hogy miért? Először is: nagyon ritka az az idős ember,
aki csukja a kapuját. Ők még a bizalom légkörében nőttek fel, egy olyan
világban, ahol a szomszéd bármikor átjöhet egy tányér túrós lepénnyel és vice
versa. Másodszor: az idős állampolgárok rendszeresen nyugdíjhoz jutnak, és
ebből csodával határos módon még félre is tudnak tenni. Apránként, sok-sok
hónapon át így szedik össze a ,,temetési
pénzt”, ami jelenleg minimum egy-két ezer euró. Harmadszor: a nyugdíjasok
között viszonylag kevés a feketeöves karatézó, aki azt a gané bagázst - pardon:
bádogos szakmunkásokat – egyszerűen leverné a földbe, ahogy illik. Ja: és nem
tesznek feljelentést, mert semmiféle rendőrségben és csendőrségben nem hisznek
egy leélt élet tapasztalataival a hátuk mögött. Közrejátszik természetesen egy erős
pszichikai gátlás is: akit annyira nagyon
átvertek, hogy a füle kétfelé áll és utólag szembesül azzal, hogy milyen
primitív, megalázó módon verték át, az inkább igyekszik miharabb elfelejteni az
egészet. Sőt: hogy önbecsülését legalább valamelyest megőrizze, perverz módon
ilyeneket mond: - Ennek a munkának ennyi az ára. És milyen gyorsan dolgoznak. Persze.
Gyorsan, mert mielőbb el akarják húzni a csíkot, míg valaki el nem kezd
gondolkodni. Ennyi az ára, mi? Ezerhatszáz
euró kétórás munkáért, mi? (Megtörtént.)
Na,
de lássunk egy konkrét példát, „mely többet ér ezer csalfa szónál”, ahogy a híres dán mondás
tartja.
Manyi néni magányos nyugdíjas.
Pipa. A kaput sose csukja be, ha a fia ezerszer húzza rá az eget, akkor se.
Újabb pipa. Naná, hogy van otthon temetési pénze. Főpipa. Szépen fejlett, munkanélküli,
tetovált izomcsávó jön fel az udvarra. Nyilván ő a Főbádogos. Manyi néni a
kiskertben kapálgat.
- Nagyon olcsón dolgozunk… nagyon
jól… megmondhassák, akiknél vótunk….
A Főbádogos arcán elszánt
segíteni vágyás és a szakma iránti végtelen alázat földöntúli visszfénye
ragyog. (Ezt tükör előtt gyakorolta, biztos.)
Manyi néni egyből bedől.
-Hát, nézze meg.
Izomcsávó Főbádogos szakértő
szemmel szemügyre veszi a lefolyócsatornát, amiből egy cső mered ki egy rozsdás
pléhhordóba, az esővíznek. Virágoknak csak az a jó.
Főbádogos ezután egy súlyos
mozdulattal letépi az egészet.
- Látja, milyen rohadt…. biztos
ilyen az egész házon.
Manyi néni hümmög. Hát, nem is
gondolta volna.
- Hát jól van….megisznak egy
kávét?
Ekkor már hárman sündörögnek az
udvaron. Be a konyhába, csüccs.
És ekkor kérnek egy nagy
vasrudat. Vagy csövet, ami van. Manyi néni rövid gondolkodás után hoz is. Nem is
tudta, hogy ilyen is kell a csatornaszereléshez. Kávé megivódott, a mesterek
munkához látnak. Gyorsan dolgoznak, meg kell hagyni. Manyi néni kimegy gyomlálni,
mit fog itt lábatlankodni. Mire visszajön, az egyik szaki a pince irányába
igyekszik, a másik a nappaliba kotorász a fiókos szekrényben.
- Maga meg mit keres ott?
Választ nem kap. Csak egy
kérdést.
- Ebbe mi van? - emel ki egy
borítékot csalhatatlan szimattal a Főbádogos. Manyi néni már kezd tisztába
jönni, hogy kikkel van tulajdonképpen dolga. Meg mindig is felvágott nyelve
volt.
- Abba? Ló… - és egy négylábú
haszonállat olyan testrészét nevezi meg, ami abba a borítékba semmiképpen sem
férhet bele.
Főbádogos
otthonosan kinyitja a nagyszekrényt, ha már itt van, és visszahőköl. Manyi néni
fia hivatásos katonatiszt volt, sorban állnak a paszományos egyenruhák.
- Hát akkor mi megyünk is… kérem
a pénzt. És mond egy összeget, hogy Manyi nénivel megfordul a világ.
- Nekem annyi nincs. - hebegi.
- Kérjen kölcsön, de gyorsan ám.
Vagy menjek a vasrúdért?
Manyi
néni feladja. Olvasott, tájékozott hölgy, tudja jól, hogy gyönyörű biztonságos
demokráciánkban évente agyonvernek néhány magányos kisnyugdíjast nyaknélküli,
tetovált izomcsávók. És végigjárja a szomszédokat. Majd lassan letörleszti az
adósságot. Sokáig élt még, sok gyönyörű virágot nevelt csodálatos kertjében,
amit mindig megbámultak az emberek.
De
a kiskaput továbbra sem zárta be soha. Mert hát akkor, hogy jön át a szomszéd néni
a túrós lepénnyel.