Pálinka a pet-palackban

        A pálinka jó volt, amint azt a kötelező mintavétel után a sógorral megállapítottuk, mihelyst kicsit magunkhoz tértünk. (A „jó” ezen az elhagyatott, ámde annál vadregényesebb vidéken az 52-90% közötti intervallumot feszegeti, inkább pozitív irányba.) Minőségén szemmel láthatóan - vagy talán zsibbadt ízlelőbimbóinknak köszönhetően - szemernyit sem rontott az a tény, hogy egy nyáron át erjedt, forrt, bugyborékolt az udvar egy magányos zugában, a körtefa alatt. Midőn a rejtett kincs napvilágra került, a sógor, gyújtópróbát végezvén, bizonyára titkos sugallatnak engedelmeskedve így szólt:

            - Ez jó lesz.

         S valami bibliai nagyságrendű csodának köszönhetően a bűzhödt, sistergő folyadék valóban kristálytiszta nedűvé lényegült át. Hagyni kell a természet csodás erőit maguktól érvényesülni, mindig is mondtam!

            - Pet-palackba tettem, nem baj? - így a sógor. – Össze ne keverd, hahaha!

            - Ugyan már… hahaha.

            A pet palackot benyomtam a többi közé, hogy melyik a pálinka, azt látni, kérem. Tuti.

            Ping-pong edzésre indultunk úgy egy hét múlva. A két gyerek berakta a teácskát, valami ásványvíz nekem is jól jönne.

            Meleg volt.

            Nagyon meleg volt. Félóra ütögetés után úgy véltem: hasznos dolog volna egy jó nagyot húzni a finom hűs ásványvízből.  Ami a pet-palackban van.

          Hát, jó nagyot is húztam. Nem túlzás, ha annyit mondok: a szemem felakadt.  Meggátolva ezzel a sűrű pislogást, amire pedig oly nagy szükségem lett volna. Szemtisztítás céljából, konkrétan, hogy lássak. Kétségbeesetten rontottam a mosdóba, vízzel nyomtatni le a tüzes folyadékot. A gyümölcspálinka markáns illata közben szinte látható falként nyomult az asztalok felé, ahol tizennégy őrült ütötte megszállottan a celluloid gömböt. Ez ellen már nem tehettem semmit, kifordultam hát a friss levegőre, hogy gyors ki-belélegzéssel - szakmai nyelven: „hiperventillációval” - szabaduljak meg a szesz átható bűzétől. Úgy véltem, sikerrel.

           Helytelenül véltem. Nyolcéves leánygyermekem orrcimpája finoman megrezdült.

          Namármost, bármilyen zajos tevékenységet folytat egy csomó ember, érdekes módon előbb-utóbb bekövetkezik egy pillanat, amikor is egyszeriben csönd lesz. A mi esetünkben ez épp most következett be, így a kislány kristálytiszta, átható hangját a terem legtávolabbi sarkában is kitűnően lehetett hallani:

            - Mi ez a pálinkaszag?

        Tiszta anyja ez a gyermek. Az is folyton csak szimatolgat. Persze nagyot kacagtunk az édes kisleány elmés bemondásán, én konkrétan könnyesre nevettem magamat. Még hogy pálinka, maga a gondolat is merő képtelenség. Hisz itt mindenki sportol!

          Az ominózus pet-palackot meg mérgesen bevágtam a többi közé. Legjobb lenne meginni, gyökerestül kiirtva ezáltal a problémát, de a mondás szerint csak az ökör iszik magában, meg aki esetleg csak úgy megkívánja.

          Egy hét múlva rosszul lett a mama.  Szívritmuszavar, vérnyomásproblémák. Több folyadékot kellene fogyasztania. Viszek is én neki egy palack ásványvizet, biztos sokat kell várakozni a kardiológusnál.

            Kellett is.

            - Anyu, tessék inni ásványvizet. Folyadékháztartás meg minden, tudja.

         A mama egy szóra engedelmeskedik, ebből is látszik, hogy tényleg rosszul van. A változatosság kedvéért most az ő szeme akadt fönn. Kicsit hörgött is, mint aki mondani akar valamit. Utoljára! Hát, eljött a vég, nincs mit tenni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy orvosnál lett rosszul. Hátha még van segítség. Gyorsan bekopogok.

            A mamának közben megjött a hangja, ha nem is teljesen:

            - Ez – hörgi - ez pálinka.

         Jesszusom, a pálinka a pet-palackban.  Az ötven-valahány fokos a szívbeteg anyámnak. Hogy az a…

Közben kijön a nővérke, int. – Jöjjenek… rosszul van a néni?

            - Most már biztos… - dünnyögöm magamban.

            A doktor úr mér, bólogat.

        - Nagy baj nincs… EKG rendben… Kicsit alacsony a vérnyomása… az egyik orvosság okozhatja. Kicsit változtatunk az adagoláson. Nem szédül?

            A mama csak a fejével int, hogy nem. Szeme élénkebben csillog, arca kipirult. Egész jól néz ki, ahhoz képest, ahogy bejöttünk.

            - Érdekes… dünnyög az orvos. – Kicsit magas a pulzusa, nem értem. Nem tetszett hajladozni?

            A mama most már szól is.

            - Én ugyan nem. Nem is bírok.

          A doktor még motyog valamit, korról, időjárási frontokról, aztán távozhatunk. A mama korábbi állapotához képest szinte kisüvít az ajtón.

            - Nem is volt olyan rossz - nevet már az autóban.

          Na. Ugyanezt mondta a sógor is. Hiába! Hagyni kell a természet csodás erőit maguktól működni!