... és azt
mondom: -Huuú.
Nem, dehogy, nem a gonosz boszorkány
varázsolt fülesbagollyá, dehogy. Mellesleg, ha az a kis csípős igazán igazi,
akkor mást nem is igen lehet mondani. Ja, persze, kezdők elhaló hangon esetleg
pohár vízért könyörögnek. Jó nagy pohárárt, esetleg többért. Amatőr hiba: ha
eddig csak csípett, a víztől paradox módon lángoló gyehennává válik szájüreged.
Az ilyen amatőrök szoktak még kenyeret is habzsolni hozzá, vastag karéjszámra.
Különösen, ha az "erit" kapjuk telibe, mint ahogy a vámpír is az
áldozat ütőerét próbálja első harapintásra eltalálni.
De az ilyenek persze amatőrök. Akik
már régebben a capsicum annuum, azaz a csípős paprika rabjai, azok már nem
viselkednek ilyen hűbelebalázs módjára. Szépen, nyugodtan megrágcsálják a
"dolgot", nagy önuralommal megvárják, míg szemük kidülled, majd
újfenn visszahúzódik üregébe. Egy-két könnyet ugyan ejtenek szimbolikusan,
midőn a paprika eszeveszett hatóanyaga, e miniatűr napalm-bomba aktivizálódik
nyálkahártyájukon, de aztán viszonylag nyugodtan ülnek, esetleg végtagjaik
ideges remegése árulkodik a szájtól a gyomorig dúló harcról.
Hejh, enni a kis csípőst!
Persze önmagától adódik a kérdés:
minek? Mi végre e gyötrelem, mire jó időlegesen izzó zsarátnokkal kibélelni a
táplálék útját? Hát ugyan mit felelhetünk mi e naiv kérdésre, mi, akik esszük a
kis csípőst? Mit felelt Hillary, midőn oktondiak olyan hülyeségekkel
nyaggatták, hogy vajon miért kell megmászni az Everestet? Egyáltalán, minek
megmászni bármit? Igaz! De akkor azt a kérdést is feltehetnők - nyugodtan! -,
hogy például mi a jó fenének kell maratont futni? Hát ejtőernyőzni mire jó? És
gumikötéllel hídról leugrani? És amúgy tényleg, mire jó naplementét festeni
vöröslő színekben? Mire jó tudni, mi a pí, meg hogy a háromszög átfogója annyi,
mint saját négyzetének köbgyöke, vagy hogy van ez? És mire jó rakétába ülni,
Holdra szállni, Marsra menni? Mire jó, mire jó?
Ők - a hegyet megmászók, a maratont
futók, a hídról leugrálók, a vöröslő naplementét festők, a píről tudók és a
négyzetből köbgyököt vonók, meg a rakétába ülők, Holdra, Marsra menők -, ők
persze tudják, ne félj. Hébe-hóba meg is próbálják elmagyarázni, de aztán
inkább nem is mondják már senkinek. Minek? Megmagyarázod a vaknak, mi a fehér?
Megmagyarázod a... a fűszertelen diéták szerencsétlen áldozatainak, hogy...
hogy mire jó... enni a kis csípőst?
Na ugye.
Én meg csak eszem itt ezt a kis
csípőst. Mint növény is olyan kis kedves. Karácsonykor pirosan izzó
paprikácskákkal ékített méregzöld leveles növényke... nem azért, de hogy jön
ehhez holmi karácsonyfa... különösen itt a síkságon, ahol fenyőfa a büdös
életben nem termett magától... esetleg a jégkorszakban...
Na jó, a paprika meg indián. A
legújabb tudományos vélekedések szerint - s mi mindig csak az ilyenekre
figyelünk -, Kolumbusz tulajdonképpen ezért is ment Amerikába. Persze kamuból
azt mondta a hegyes szakállú spanyol királynak, hogy kincsek, meg minden, a
királynőnek meg, hogy ott menő etnós pírszingek szerezhetők be potom áron, de
igazából csak a paprika járt az eszébe.
Eszem a kis csípőst és kidülledő
szemmel és huhogva, könnyeket törülgetve álmélkodom azon, micsoda hatóereje van
ennek a kis zöld vacaknak. És ne tessék azzal ijesztgetni, hogy kilyukad a
gyomrom. Az emberi gyomrok az idegeskedéstől lyukadnak ki: mint kiderült, a
paprika csípős hatóanyaga, a kapszaicin, éppenséggel begyógyítja azokat az apró
hegeket a gyomorfalon, amiket például a közkedvelt acilpirin okoz.
Úgyhogy csak eszem a kis csípőst. Te
meg, haver, tarts velem. Ha egyszer rátalálsz az igazira - nem arra a kis
gömbölyűre, aminek a dobozára holmi kákabélű élelmiszeripari szakemberek
ijesztgetésül azt írták, hogy "rendkívül erősen csípős" -, ha
rátalálsz és úgy istenigazából ráharapsz, s midőn a folyékony parázs végiglobog
a fogadtól a gyomorszájadig, olykor önkéntelen, apró csuklásokat okozva, akkor,
hidd el, ez a világ, minden bújával és bánatával ideiglenesen eltűnik.
Egyszerre egészen más gondjaid lesznek. Például oxigénhez jutni, ilyesmi.
Tarts velem. Együk a kis csípőst.
