- Könyvet veszel? Hát te tiszta hülye vagy! –
mondja egy régi kedves ismerős. Illetve, a pontosság kedvéért, nem is olyan
régi. Meg nem is olyan kedves, ha jobban belegondol az ember.
Szóval
ez az ismerős - az egyszerűség kedvéért nevezzük mondjuk Modern Gézának - már
lehülyézi azokat, akik könyvet vesznek. És még hozzáteszi: - Miért nem húzod le
az Internetről?
Modern
Géza persze már nem olvas - mondjuk, soha nem is olvasott -, de ha valami
szöveges dologra szüksége van, hát igen, lehúzza az Internetről. Passz! Ilyen
egyszerű! És kérem, még mindig vannak holmi hülyék - enyhébb kifejezés erre
nincs -, akik elmennek a könyvesboltba - a barmok, már bocsánat - és ottan
könyvet vesznek.
Modern
Géza számára a könyvkorszak végérvényesen véget ért. Ő már csak Internetet
olvas - oppardon, szörfözik a neten, ezt ugyi, így mondik mostanság. Sőt
hovatovább minden hivatalos és magánügyét is a hálózaton intézi, tán még a nemi
életét is. (A tudomány mai állása mellett ez teljességgel lehetséges.)
Na
figyusz csak ide, kedves Modern Géza barátom. Kukizzál má ide, hagyd egy percre
azt a nyüves Internetet. Szóval te nekem azt ajánlod, hogy „húzzam le az
Internetről”, mármint a könyvet.
Nekem?
Pont nekem? Aki sráckorában sokszor átment az utca másik oldalára, ha
könyvesboltot látott? És tudod, miért, kedves Modern Géza barátom? (Barátom egy
fenét. Nem is a barátom.) Hát csak azért, drága Géza, mert ha bementem, nyomban
elveszett ember lettem: holtbiztos, hogy ott marad nemcsak szerény zsebpénzem,
de az is, amit nagymama adott - minden vasárnap egy-két koronát, a drága lélek -,
meg amit húsvétkor összelocsolkodtam, azt is otthagyom, meg amit szénbrigáddal
kerestem, azt is. (Szénnel fűtöttek még akkoriban a gimnáziumban, jesszusom, de
öreg vagyok. Még jó, hogy gőzmozdonnyal nem utaztam.)
Igen,
ez a „rengeteg” pénz mind ott maradt volna, ha nem vágok át olykor
összeszorított foggal, de azért vágyakozóan vissza-visszatekintve az utca másik
oldalára. Mert mi a drogfüggő leküzdhetetlennek mondott vágya az olvasó ember
betűszomjához képest!
Szóval
húzzam le az Internetről, Géza, mi? Ezt nekem tanácsolod, nekem, te oktondi,
hogy erőteljesebb kifejezéseket ne használjak? Nekem? Aki Istenben boldogult
unokatestvérem szokását átvéve minden könyvet megszagolok, mielőtt egyáltalán
hozzákezdenék az olvasáshoz? (A borítólap és az első oldal között
természetesen. Egy könyv illata MINDIG itt a legerőteljesebb.) Megszagolni,
igen! Meggusztálni, mint nemes tokaji boritalt, aminek nemcsak íze, zamata van,
de illata! Lelke! Színe! Bukéja! Miegyébje!
Géza,
Géza, szerintem te azt sem tudod, milyen illata van egy Verne Gyula - könyvnek.
(Nem Zsül Verne - könyvnek, mert az egészen más. Verne Gyula a mi Gyulánk és
kész. Csak francia, szegény, de erről nem tehet. A Jóisten nem teremthet
mindenkit magyarnak, hát nem igaz? Végső soron lehetséges, hogy franciának
lenni is egész maradhatós érzés.) Hogy egy vászonkötéses Jókai kalandos
bukéjáról már ne is beszéljünk! Meg a Hetvenhét magyar népmeséről, aminek
igenis, hogy almásbéles illata van!
Szóval,
Géza, te modern, ne tanácsoljál már nekem ilyen hülyeségeket. Csacsi fiú,
könyvet nem lehet Internetről lehúzni. Hát már hogyne lehetne, mondja
fensőbbségesen Géza. Á, Géza, te nagyon súlyosan tévedsz. Amit ugyanis tényleg
le lehet húzni: az a szöveg, Géza, az csak a szöveg! A puszta információ! Ami a
könyvhöz - de még inkább A Könyvhöz - úgy viszonyul csak, mint a már említett
tokaji nedű a kannás kotyvalékhoz. Jobb esetben!
Úgye, Géza, még azzal a
sorozatokkal teletömött nagy busa vincseszterfejeddel is belátod már, mekkorát
tévedtél?
