Ún. „kreatív” gyerekjátékokkal mind sűrűbben találkozni. Mondhatni, lassan minden kisgyerek kreatív lesz, szülessen bármiféle képességekkel, avagy azok teljes hiányával. Elég, ha anyuka megveszi a méregdrága „kreatív” játékot, s egyik napról a másikra olyan kreatív kisgyereke lesz, mint a pinty.
A kisgyerek-populáció kreativitásának kérdése tehát messzemenőleg megoldottnak tekinthető.
De mi van a felnőttekkel? - kérdezhetjük jogosan, némileg tán sértetten is. Vajon ki törődik - ha törődik valaki egyáltalán - a mi kreativitásunkkal? Vagy nekünk már nyolc, ha elmúltunk harminc, akár nyugodtan meg is dögölhetünk, mindegy, úgyse leszünk soha többé kreatívak ebben a büdös életben? Hát hol itt az igazság? Igenis, egyenlő kreativitást mindenkinek!
Jó néhány álmatlan éjszaka sem hozott megoldást e súlyos problémára. Lehet, nem voltam eléggé kreatív. Mert, reám, felnőttre, nem tukmákolják minden nyamvadt reklámban a kreatív játékokat! És hiába megyek be egy játékboltba, gyámoltalanul reménykedve, egy darab nyomorult kreatív játék sincs a számomra!
Talán a legfelháborítóbb: még a Jézuska se hoz. Pedig ő állítólag igazságos. Én meg jó vagyok. Hát mi lesz így velünk? Na, majd én megmondom. A sok pazarul kreatív gyerek között lődörgő lüke felnőtt, az lesz. Hát még szép, hogy lenéznek minket!
Mint annyiszor már az emberi történelem folyamán, most a véletlen sietett segítségünkre. De nevezhetjük Sorsnak is! Hisz lehet, hogy végső soron véletlenek nincsenek is! Ahol a legnagyobb az ínség, legközelebb a segítség, tartja a régi norvég közmondás és néha az élet olyan területei kapcsolódnak össze teljességgel váratlanul, fellobbantva az Igazság egyszerűen tiszta, ámde fennen ragyogó fényét, hogy szinte nem győzünk csodálkozni.
Elromlott a villanyrezsó. Na, ugye megmondtam, hogy az élet milyen váratlan területei... Hát hívjunk valakit és milyen szerencse, ha két okleveles villanyszerelő is van a családban! Milyen szerencse, hogy égnek a segíteni akarás vágyától! Kis áldomás után - hogy tisztábban lássunk a vezetékek gubancában - kiderül, hogy cserélni kell a platnikat. Jó. Probléma egy szál se! Bekötötték és újabb csekély áldomás után elégedetten elválunk.
Ez idáig ez egy meglehetősen szokványos történet. Ámde másnap reggel, midőn vizet óhajtottam forralni a hatos fokozaton, valami nagyon nem stimmelt. Épp hogy csak langyosodott.
Mondhatnánk, villanyszerelők távozása után még ez is megesik olykor - olykor.
Ekkor valami isteni sugallat hatására visszakapcsoltam kettesre.
Láss csodát! A víz felforrt!
Rövid kísérletezés után kiderült, hogy az egytől hatig terjedő skála többé semmilyen vonatkozásban nem érvényes. Visszafele se. Egy kétfogásos ebéd megfőzése olyan matematikai fantáziát igényel, amelyet esetleg egy Bolyai vagy egy Lobacsevszkij mondhatott magáénak, az ő görbült tereikkel. Meg én, nemsokára, kis tréning után.
Persze, hogy eszembe jutott reklamálni. De érettebb megfontolás után elvetettem az ötletet. (Éppen pálinkám se volt otthon). Reklamálni? Mikor egy ilyen kreatív kincset kaptam a kezembe? Annyi év kreativitás-nélküliség után, tengernyi vágyakozás, könnyektől ázott kispárnák után, végre büszkén és elégedetten mondhatom: végre nekem is van kreatív játékom! Gondoljunk csak bele: egyetlen platton hat lehetőséget kombinálni, az már hat faktoriális. 1x2x3x4x5x6 = 720. Mivel a négy platnit akár párban, hármasával, esetleg egyszerre is használhatom, az annyi mint 4x6 = 24 faktoriális, azaz 6.2 x 1023! Boldogság a köbön! Ha én ezen megtanulok főzni, akkor emellett olyan együgyű bűvészmutatványok, mint pl. szimultán sakkozni negyvenkét emberrel, szinte csak semmiségnek mondhatók.
Köszönöm nektek, drága villanyszerelő barátaim! Természetesen jogot formálhattok újabb csekély áldomásra. Hisz egy súlyos kreativitás-nélküliségben szenvedő embertársatok számára nyújtottatok gyógyírt a végső szükség órájában.
