Jön a nagyvizit. Elöl a
professzor, mögött bizonyos távolságban a slepp: szépen rang szerint az
orvosok, főnővér, nővérek, néha egyetemi hallgatók. A professzor és a slepp
közötti távolság négyzetes arányban növekszik a professzor reális
tekintélyével. Némely professzor akkora tekintéllyel bír, hogy az már
életveszélyes rémületkeltés kategóriába tartozik. Van olyan, hogy a medikusok be se mernek
jönni a kórterembe. Csak állnak kint a folyosón, lesütött szemmel, mint egy
csomó, mindjárt levágásra kerülő áldozati bárány. Ma „csak” az osztályvezető
főorvos vezeti a vizitet. Ő azért nem annyira félelmetes. Igaz, hogy három
méternél közelebb még a főnővér se merészkedik hozzá. A főnővér, értik? Aki, ha
csak ránéz egy nővérkére, annak azon nyomban az eszébe jut minden elkövetett
vagy akár el se követett bűne, az egészségügyi szakközéptől napjainkig.
A főorvos kicsit hümmög az ágyam
felett.
- Egész jó - mondja ki végül az
ítéletet. Aztán a főnővérhez fordul. - Délelőtt távolítsák el a katétert és
aztán hazamehet.
Hej, de szeretném megölelni,
valamint két oldalról amúgy oroszosan-cuppanósan arcon csókolni ezt a derék,
kiváló szakembert, aki első pillantásra észrevette, hogy lám, már nem is vagyok
beteg. Ez egy szem, kérem! Ha minden
orvosnak ilyen szeme lenne! Mindjárt más lenne a világ!
A főorvos aztán ágyszomszédom
mellett parkol le.
- Holnap - közli tömören. -Tudja
miről van szó, ugye? Volt már nálunk?
- Hatszor - ismeri be a testes
férfiú (aki csak a vizit idejére kelt fel csaknem folyamatos álmából). Több szó
nem is esik: tudja az orvos, tudja a beteg is, hogy hetedszerre is kiégetik az
összes polipot a hólyagjából, és akkor egy ideig megint tud normálisan vizelni,
viszonylag normálisan élni. Ha a műtét nem sikerül, jön az állandó katéteres
kivezetés, zsebbe. Az már egy kevésbé komfortos életérzés. De azért élnek így
emberek. Mindig vannak még rosszabb dolgok is.
Harmadik szobatársunk meg sem
várja, míg odaérnek hozzá, in medias res csap bele a lecsóba.
- Akkor most volt prosztatám,
nincs prosztatám?
Halk latin szavak hangzanak el, a
főnővér kórlapot nyújt át. A főorvos itt is hümmög egy sort.
- Rendbe fog jönni - mondja ki
végül és már fordul is ki. Még hátra van néhány kórterem, jónéhány beteg,
akikkel rossz hírt, esetleg jót kell közölnie.
Másnap tényleg kivették azt az
átkozott csövet, már elnézést. Szerencsére a becézgetős szőke volt
szolgálatban.
- Akkor most kiszippantjuk a
maradék levegőcskét… - és elővesz egy ijesztő nagyságú injektoros izét.
- Úgy… és most szépen lassan
kihúzzuk a csövecskét… nem ficánkolunk… megvan. Menjen vécére és pisiljen
lassan. Főleg a kezdeti időkben.
Már miért pisilnék én lassan? És
miféle kezdeti időkben? Tudtommal pont azért vagyok itt, hogy igenis gyorsan
tudjak pisilni. Erősen. Mint régen!
Az első pisilés aztán fényt
derített a némileg homályos jótanácsra. A fájdalom még három héttel ezután is
több mint kellemetlen volt.
Eltart egy darabig, míg a
papírokkal pepecselnek. Összecsomagolok, elbúcsúzok szobatársaimtól, jó
szerencsét kívánva mindkettőjüknek. Ki hisz benne, ki nem, de ide az is kell.
Még benézek a nővérkékhez, aztán már kiülök az urológiai osztály előtti padra.
Kivágódik az ajtó. Ez a bácsi a
szomszéd kórteremből. - Mindent köszönök! A viszontlátásra! És már lohol is
lefelé a lépcsőn a nagy utazótáskával. Csak az a furcsa, hogy a pisitasi a
nyakában lóg a katéterrel együtt, a bal kezében meg ott a kivezetés, amibe az orvosságokat
pumpálják.
Kirohan a főnővér. - Hova megy,
maga… hova indult? - üvölti le a képcsőházba.
- Haza - hangzik a rövid válasz,
de azért látni, hogy a pasas megtorpant. (Ez egy természetes, ösztönös reagálás
a főnővér jellegzetes hangjára.)
- A csővel a micsodájában? -
emeli egy oktávval feljebb a hangját a főnővér és nem micsodát mondott. - És a
papírjai? Azonnal jöjjön vissza!
- Ja tényleg - somfordál vissza a
bácsi.
Hát igen. Az urológián eltöltött
idő különösképpen megviseli a férfiakat. Kit így, kit úgy. Mégiscsak a nagyra
becsült férfiasságunkról van szó, ahogy azt a mutogatós csávó kielemezte.
Per pillanatban minden második
férfiember jár-kel urológiai problémákkal, akik előbb-utóbb itt kötnek ki.
Nincs mit tenni. Mindannyian az
orvosok kezében vagyunk. Még az orvosok is az orvosok kezében vannak.
