Üresen ásítozik az egykor dicsőséges villanytelep monumentális
betonparkolója. Ott, ahol egykoron műszakváltás idején egymást érték az
autóbuszok és a személykocsik sofőrjei azon igyekeztek, hogy jó
parkolóhelyet találjanak, már csak a fű sarjad az aszfalt tenyérnyi
repedéseiből.
A nagy elbocsátási hullámok után Közép - Európa legnagyobb hőerőműve,
a kommunizmus egyik zászlóshajója kapacitásának töredékével működött
csupán, ha egyáltalán működött. Az egykori alkalmazottak figyelik azért
a füstöt a hatalmas kémények felett: működik éppen? Egy hétig? Két
hónapig? Már megint nem? Hiába, akit egyszer a villanytelep füstje
megcsapott, az mindig is nosztalgiával fog visszagondolni a régi szép időkre,
mikor ez az üzem a „biztos munkahely - jó kereset“ jelképévé vált. A tizenkét
órás műszakok ugyancsak sok szabadidővel jártak, amit az ügyesebbje szorgalmas
pluszmunkával töltött ki. A legtöbben fóliáztak, esetleg termelési
módozatokkal alapozták meg családjuk anyagi biztonságát, jövőjét. Soha annyi
emeletes ház nem épült a környékbeli falvakban, mint azokban a szocialista
években. Angliát, Amerikát megjárt földiek nem győztek csodálkozni, mennyi
gazdag ember lakik ebben az átkos kommunizmusban: Nyugaton a falazott
házak a gazdagság szimbólumai, a pórnép mai napig összetákolt
„bungalow“ – ban lakik, amit ha elvisz az első hurrikán, hát elvisz.
Sokan, sokféleképpen próbálták már úgymond „megmenteni“
a villanytelepet. Minden éppen regnáló országgyűlési képviselő választási zászlajára
tűzte e nemes feladatot, de, amint azt tudjuk, a választási ígéretek, azok
a bizonyos sziklaszilárd valamint atombiztos ígéretek, amelyeket még soha
sehol senki nem tartott be ezen a forgó sártekén. Tüzeltek itt már
a régi típusú szilárd és folyékony tüzelőanyagokon kívül mindennel, ami
csak valamelyest is hajlandó lángrakapni. Szennyvíztisztítók kiszárított
üledékével és fűrészporral, barnaszénnel és faforgáccsal. Újabban az
„osztályzott műanyag hulladék“ a menő. És, hogy ebben mi is van
tulajdonképpen? A szó szoros, átvitt és egyéb értelmében egyaránt: minden.
Pet-palacktól a polietilén fóliákig, egyszer használatos injekciós tűtől
a gumióvszerig. Hát, ha ez osztályozott műanyag, akkor valami nagyon
furcsa és földi lények számára felfoghatatlan kritériumok alapján osztályozták.
Talán csupa kis E. T. dolgozik ebben a rejtélyes osztályozóban. (Talán nem
hiába mondják sokan: „Köztünk vannak.“)
Elvileg ez a „minden“ nagyon is jól ég. Bár, hogy az „osztályozott műanyag
hulladékban“ mit keres az akkumulátoros fúró (aku nélkül azért) - azt nem
tudni. És honnan van ennyi osztályozott műanyag? Ó, az nem probléma. Olasz
barátaink például ebben is nagyon szívesen segítenek. Sok-sok ilyen speciális
tüzelőanyaggal megrakott kamion érkezik Szlovákiába, jelenleg is. Különböző
helyekre, különböző lerakatokra, országszerte. Egy idő után a lerakatok
megtelnek. A kamionok sora megritkul, majd megszűnik. A szél, a nap
kikezdi a bálákat és egy idő után minden fán, minden bokron, minden tóban
és patakban megjelenik a polietilén szemét.
Hát, egy idő után ez azért kissé idegesíti a helyi lakosokat, akiknek
már a kamionáradat is sok volt. Olyannyira, hogy az egyik közismert szlovák
tévécsatornának is megért egy dokumentumfilmet. Amint azt szemfüles oknyomozó
riporterek kiderítették, a forgatókönyv minden esetben ugyanaz: I. jön egy
cég és jó pénzért (természetesen nekünk jó, a cégnek csak zsebpénz)
kibérel egy földterületet. II. „Lerakatot“ létesít, ahová ömlik a szemét.
(Pardon, “osztályozott műanyag hulladék“.) III. „Lerakat“ megtelik. IV. azaz
utolsó fázis: a cég eltűnik.
A bérbeadók lassan belátják, hogy korán örültek annak a kis
pénznek. Az elképzelés jó volt, az egyébként teljességgel hasznavehetetlen
földdarabért végre pénzt fizet valaki. Csak hát a “valaki“ eltűnt. Maradt
a hulladék. Az erőműben legalább elégetik. A villanytelep illetékese
nyilatkozik: a szóban forgó műanyag hulladék teljes mértékben megfelel az
európai szabványoknak. (Vagy esetleg valamelyik földönkívülinek.)
Kérem: az erőmű megint működött egy darabig. Tehát meg van mentve. Itt van.
Áll még. Néha füstölög, önmagában, talán az elmúlt dicsőségen révedezik. Végül
is, a legsötétebb forgatókönyv megint nem teljesedett: t.i., hogy az egészet
darabokra szedik és eladják ócskavasnak. Szerény információink szerint ez is
egy lehetséges opció. Furcsa módon talán az energiaválság tehet jót az
erőművel. Ha minden kötél szakad, ha már mindenki fázni fog, csak hoznak megint
valami égetnivalót. És akkor talán megint felszáll a fehér füst
a vajáni villanytelep kéményeiből, fennen hirdetve: csak alszik az óriás,
nem halott.
