Fránya igazolvány

      Kicsordulna már a kalocsnink is tán, ha nem kandikálna ki belőle a nagylábujjunk kacér hetykeséggel. Hogy így elszakadt országrészek, meg úgy határon túli magyarság. Oly szép ez. S oly megható. Az elérzékenyüléstől tán könny is szökhetne edzett, porszáraz szlovenszkói szemünkbe. Ezzel szemben álljon itt néhány életkép, melyek nyilván csak véletlenül csírázhattak ki bátortalanul a véres magyar rögvalóság elhanyagolt rétjén, melyet Ady óta borít a vad dudva s muhar.

I. sz. életkép

             …melyben figyelemmel kísérhetjük egy ún. „felvidéki” gyermek lelkületének finom rezdüléseit, s ezáltal valós képet nyerhetünk naív ragaszkodásáról az anyaország iránt, mely ragaszkodás felnőtt korára sem múlik el nyomtalanul.

            … „magyarba menni”, hát az valami csoda volt, valami áhított, vágyott, s évente egyszer hajdúszoboszlói fürdés formájában materializálódott varázslatos tündérálom. Ki tudna aludni a lázas izgalomtól, mikor reggel „magyarba” menődik? Egy meseországba, ahol biztosan minden piros-fehér-zöld, ahol jóízű lángos és dinnye terem, amely természetesen összehasonlíthatatlanul finomabb, mint a „hazai”? Dehogy. Mint az „itteni”. Mert a naiv kisgyermek ilyenkor még egy az egyben elhiszi, amit szülei szelíd, meleg szavakkal közöltek vele, mint egyszerű, magától értetődő igazságot, amin vitatkozni sem érdemes: hogy az ő hazája Magyarország.

            Csak éppen itt él.

II. sz. életkép

            …melyben termetes asszonyság keresetlen szavakkal közli véleményét arról az ipséről, aki egy könnyű kis koccanásos baleset után hirtelen jött őszinteségi rohamában az egész autóbuszt per tu letótozza.

            …ez egy összeszokott búcsújáró társaság az élet viharai által sokszorosan próbára tett, mindazonáltal jókedélyű, kis jóakarattal középkorúként definiálható hölgyeményekből, akik a rettenetes száz kilométeres útra először is jó fazék töltöttkáposztával szerelkeznek fel. Szívesen énekelnek zsoltárokat, visszaúton meg, nagy valószínűséggel a borkóstoló következményeként, immár világiasabb jellegű nótákat. Izgatottan és jókedvűen fecserésznek, mert…mert „magyarba” mennek, s még nagyon erősen él bennük a kisgyerek áhítata, aki „magyarba” mindig „haza” ment.

            …autó koccan, a buszhoz, egyértelműen az autós hibájából, mert körülbelül olyan érzékenyen tapos a pedálra, mint egy izületi gyulladásos ólomlábú elefánt. Sofőr kipattan, mint kakukk az órából, s a busz rendszámát meglátva paprikavörösen, ún. „minősíthetelen"  hangon eképp nyilatkozik :

            - Ezek a nyavajás tótok…

            Eddig jutott. Ekkor meg az autóbuszból pattan elő egy töltöttkáposztás asszonyság – na jó, nem pattan, hanem kászálódik, de nagyon is fürgén – és ingerült hangon kikéri magának. Először is megemlíti, hogy tényleg Tóth – de nem úgy. Majd felháborodottan ama véleményének ad hangot, hogy ő, és az egész busznyi társaság van olyan magyar, mint száz kilométeres körzetben akárki. Közli még, hogy ő „ide” mindig úgy jön, mint „haza”, mert… De ezt már nem olyan emelt hangon mondja. Jé…pityereg…

            A személyautó sofőrje – az az ólomlábú – áll, mintha leforrázták volna, aztán zavartan  motyogva elnézést kér. Hogy ő nem úgy gondolta. A társaság tovább indul. Csak valahogy már nem ízlenek annyira a zsoltárok.

            Se a töltöttkáposzta.

III. sz. életkép

      …amelyben korrekt politikai vita keretein belül  közlik velem, hogy mi, anyaországi magyarok szeretünk ám titeket piszkosul, csak éppen ez a fránya igazolvány ugye, hogy mennyi pénzbe kerül, éspedig a magyarországi magyar adófizető állampolgárok pénzébe és milyen érdekes, hogy őtőlük ezt meg se kérdezte senki annak idején előre.

…turistaház, hegyek között. Fiatal szlovmagy (= szlovákiai magyar) házaspár a közös konyhában szerencsétlenkedik egy szerény paprikáskrumplival (na, kolbász azért van benne). Nagy magymagy (= magyarországi magyar) társaság érkezik, erősen politikai hangulatban - itt most mindenki olyanban van, a fene megette. A közös konyhában nemsokára természetesen politikai jellegű beszélgetés üti fel a fejét, hogy érdekel, vagy nem érdekel - kit érdekel? A magymagyok szerint egy bizonyos illető azért nyerte meg a választásokat, mert ”lejött ide és úgy beszélt, ahogy kellett” és hogy ez a magyarigazolvány sem igen fog már egzisztálni, mert ”a mi zsebünkre megy ez”. (Gyors, zavart pillantás a magymagyokra.) -Természetesen támogatjuk mi is a nemzetiségi politikát meg minden.

Késő. A paprikáskrumli ugyanúgy elvesztette az ízét, mint ama bizonyos autóbuszban ama bizonyos töltöttkáposzta.

IV. sz. életkép

…amelyben a mai teenagerek nemzetiségi azonosságtudatának némely demonstrációs jeleit térképezhetjük fel, különös tekintettel a ”Ki a magyar?” kérdéssel fémjelzett rázós problémakörre.

…szlovenszkói gyerekek a tavon csónakáznak, alapiskolások. A parton álló, s tőlük természetesen mérhetetlenül fejlettebb magyarországi középiskolások természetesen megjegyzéseket tesznek a csónakázók kezdetleges technikájára, amit azok természetesen csípős viszontmegjegyzésekkel honorálnak. Végül elhangzik a vízválasztót jelentő ”kabbe” kifejezés, ami igazából már nem is olyan durva, hisz már az óvodás rajzfilmekben is lassan kötelező lesz.

A középiskolásoknál erre kiborul a bili. Hogy neki egy sz…t…k…(A betűk helyébe tetszés szerinti trágár kifejezések helyettesítendők) ne mondja, hogy…(Ezt mondja ő, aki a sperma népies elnevezését leginkább interpunkciós jelként használja.)

- …pláne, ha nem is tudsz rendesen magyarul, te f…g…p…(előbbi behelyettesítés megismétlendő). A srácok ekkor már a parton állnak, támadóállásban, s kicsink becsületére váljék, nem ijed meg a nála két fejjel magasabb jókötésű gimnazistától.

- De hát mi is magyarok vagyunk…

- Te, magyar…? - bődül fel az agresszív anyaországi sarjadék. – Akkor miért beszélsz őbetűsen?

- Nem is igaz, hogy őbetűsen beszélek! – vicsorog a kicsi.

Ideje őket szétválasztani.

Megint megkeseredett valami, noha ezúttal nem volt jelen sem töltöttkáposzta, sem paprikáskrumpli, sem egyéb étek. Az agresszívnak nehéz lenne elmagyarázni, hogy a kissrác tényleg nem őbetűzik, csak a mai felsőtagozatosok első hallásra kissé furcsa, jobbára indulatszavakból, mély, morgó torokhangokból, vakkantásokból és röffenésekből álló nyelvezetét használja, amelyben csudálatosképpen itt-ott még eredeti magyar szavak is felbukkannak. És hát persze a „kabbe” se kellett volna.

- Azért ne feledjük el - mondja tudálékosan az agresszív egyik társa -, hogy volt nekik egy Trianon is. (Szemmel láthatóan büszke, hogy e szót ismeri.)

Nekik volt, csakugyan? Nektek meg nem?

Tudjátok mit, kedves magymagy felebarátaim az úrban? Nem fogom én ezt már annyira forszírozni, meg magyarázni, hogy én is magyar vagyok, vagy mi a szösz. Ha te önmagadtól nem látod be, hogy csak a szokásos mocskos politikai játék folyik a szokásos locsogással felvezetve és hogy az ilyen és ehhez hasonló politikai kalózakciók célja mindösszesen csakis és kizárólag a politikai népszerűség hajhászása s ezáltal a a szavazatok begyűjtése, akkor én tenéked ezt nem is nagyon fogom bizonygatni. Ha te még ott tartasz, hogy elhiszed: egy bizonyos párt hatalomra jutása akár csak egy mákszemnyit is változtat a sorsodon… És ha attól félsz, hogy emiatt az évenkénti két ingyenes utazás miatt kell majd hátralévő éveidet kenyéren és vizen tengetned, akkor én ezt inkább kifizetem. Tenéked. Személyesen.  És csináltatok még magamnak egy jópofa fekete trikót is - ez most úgyis trendi - „Turista vagyok…de magyar” felirattal.

De Magyarországra - ahol különben mindig ott hagyok egy rakás pénzt, ha valakit érdekel - akkor is, és most már csakazértis - „haza” megyek.

Még akkor is, ha tót-h vagyok.