Nem úgy nagy, hogy kövér.
Egyáltalán. Na persze nem is sovány.
Nagyon nem. Csak minden nagy. A gömbölyű, cipószerű keze, fenyőfa-sudár
lába. Melle meg hatalmasan hullámzik és piheg, két hófehér jégtörő hajó az Északi
tengeren. A szeme, a szája. Mindene nagy.
Knédlit eszik.
Maga elé húzva a tányért két világot-átölelő, cipó-gömbölyűségű karjával.
Egyetlen gyors, pedáns mozdulattal kettévágja a szelet knédlit. Hétköznapi
ember egy ilyet nem képes a szájába venni. Mert nem fér bele. De ő - igen.
Újabb bravúros, jól begyakorolt mozdulattal vörös szaftot - húst púpoz az
átdöfött falatra és lágy ívben a szájához emeli. Nincs bizonytalankodás, pláne
nem csöppenő szaft-csepp. Sebesség, irány, vektorok - minden a helyén. Száj
nyílik, vörösen, falat knédli eltűnik, fehéren. Kis szünet, szinte hallani,
ahogy az ízlelőbimbók felujjonganak: - Még! Még!
A nagy nő közben
egy pillanatra behunyja a szemét. Ez igen, így kell enni. Nem középiskolás
fokon, ezt kéne tanítani.
A nagy nő a
második falatot feleannyi idő alatt tünteti el. Itt, kérem, nem lehet
lacafacázni, itt komoly munka folyik. Egy ilyen testnek erő kell, bőséges, jó
minőségű energiaforrás. És akkor jól fog működni és hűen szolgálja gazdáját.
A nagy nő
végzett. Néhány perc alatt, emberes adag étellel. Dehogy hagy ő maradékot a
tányérján. Az utolsó kicsi knédlidarabbal mosogatásra kész állapotba törli.
Dehogy sietett ő. Csak így eszik, ilyen tempóban, mert most pont erre van
szüksége.
Férje, az asztal
túloldalán épp hogy elkezdte ebédjét. Sovány, cingár emberke.
A nagy nő
végigméri. Ó, emberke, sorsod immáron megpecsételtetett. Pont így fog villára
tűzni téged is, midőn leszáll a barna est, s az ablakban hunyorgó csillagok
mécsvilága kigyúl. Emberke! Téged villára tűz és bekap! Egybe! Határozottan,
magabiztosan. Ahogy eszik. Ahogyan él. Kész, vége, emberke!
Tudod már, mi
vár rád, ugye. Tudod: ha két hegyvonulat-lábával, formás cipó- karjaival,
jégtörő hajó-mellével nyithatatlan bilincsbe szorít. Véged!
Az emberke nem
tűnik ijedősnek. Egy ilyen hegyvonulat-nő lábánál éldegélni, völgyeit
bebarangolni nyugodalmas érzés lehet. Olyasmi, mint az anyaföldet szeretni.
Mondjuk.
