Hölgyeim és uraim, my dames
and gentlemans, gondolom, mindannyian tűkön ülve várják már titkos ankétunk
végeredményét. Álcázott ügynökeink egész nyáron járták hazánk vendéglátó
egységeit, s halált megvető bátorsággal fogyasztották a különböző ételeket. Az
egyik legbátrabb közülük még a majonézes krumplisalátát is megkóstolta
júliusban, legyen neki könnyű a föld. S vajon miért vállalták mindezt? Csakis
és kizárólag azért, kedves drága olvasóink, hogy könnyedén tájékozódni tudjanak
az újabb és régibb vendéglők zűrzavarában, melyek étlapja olykor nem csekély
fenyegetést jelent a fogyasztók emésztőszerveire nézvést.
Nos, látván, hogy
izgatottsággal vegyes türelmetlenségüket tovább már nem csigázhatom: megvan!
Megvan az a hely, amit csak öngyilkosoknak ajánlhatunk jó szívvel, azok közül
is csak azoknak, akik netán szeretnek hosszantartó szenvedések után elhunyni. Röviden
össze is foglalnánk a vendéglőben tomboló állapotokat. Titkos ügynökünk ezúttal
mit sem sejtő, gyerek nélküli fiatal házaspárnak álcázta magát. Ez okból két
személyre rendelt, előétel nélkül, levest, majd másodikat, mindezek
betetőzéseképpen pediglen kávét. Zaccosat, másként: aljas kávét. S a kis
vendéglő már az első lépésben lekörözte az összes eddig ismertet!
Ugyanis legelőször a kávét
hozták ki. Sebaj, jött is hozzá nyomban jéghideg kóla, nyilván, hogy a kedves
vendég meg ne égesse a száját. Vagy, ha már megégeti, legalább legyen mivel
borogatnia. Igaz, hogy kóla csak egy jött, hiába volt kettő darab megrendelve. S
már érkezik is a leves, a finom, mely túl forró nem lehet. Hogy miért nem
lehet? Hát, mert a pincérfiú benne tartja az ujját, felebarátaim az úrban!
Klasszikusan, a hüvelyket, ahogy minden kabarétréfában írva vagyon.
Nem tagadhatjuk, hogy a leves
fajtája stimmelt. Az egyik. A másik ugyanis káposztaleves lett, az eredetileg
rendelt bableves helyett, s ez már némi kánaáni csodaváró hangulatot teremtett.
Igaz, a káposztaszeletkék között, nyilván kárpótlásképpen, ott úszkált egy szép
szőke hajszál is, szakállas kabarétréfák további hagyományos attribútuma.
Ennyi szarunemű képződmény- a
hüvelykujj körme a levesben, plusz a hajszál- talán mégiscsak sok egy kicsit,
nem? Egy kis jóféle szarut magunk sem vetünk meg olykor-olykor, de ez már talán
túlzás!
Na, végre itt a főétel. S
hozzá-nini! Egy uborkasaláta, amit senki egy büdös szóval sem említett. Ez
biztosan a cég figyelmessége. Lássuk csak ezt a szép töltött csirkecombot.
Milyen szép dundira van megtöltve! Ezért is látni azonnal a rajtahagyott,
szerteszét meredező tollakat. Már megint szaru. Ezek itt valami szarumániások?
Vagy a Gyűrűk Ura rossz útra tért fehér varázslójának, Szarumánnak a titkos
hívei? Netán ez egy új étel, mondjuk: csirke gatyában?
Na, most, kedves vendéglőbe
járó olvasó, ha azt hiszed, hogy mindezt már nem lehet fokozni, akkor irtó
nagyot tévedsz. Sokat látott titkos ügynökünk mellett ugyanis egy hölgyemény
libeg el, kinyújtott kezében, na mit visz? Nem egyebet, mint egy csomagolatlan
intimbetétet. S a hangulatos léckerítés túlsó oldalán felbukkan egy újabb
hölgyemény, fajtájára nézvést utcalány. Épp férfi vendég után koslat aktívan, mely
okból szexbombának próbálja magát álcázni, a sikerre való kilátás legcsekélyebb
reménye nélkül. Harcedzett, számos vasúti restit túlélt titkos ügynökünk ekkor
kénytelen volt visszavonulni…
E hely kilétét természetesen
nem áruljuk el, legföljebb barátainknak. Ellenségeink nyugodtan menjenek csak
oda. Annyit talán mégiscsak elmondhatunk róla, hogy egy olyan városhoz esik
közel, amely… de inkább mégse. S ha valaki ennek ellenére mégis kitalálja,
baráti kézfogásunkon kívül értékes tapasztalatokat nyerhet. Te pedig, kedves
vendéglős pajtás, sose feledd: valószínűleg, hogy nemsokára nálad is
felbukkannak remekül álcázott kiváló embereink. Nem bízhatsz senkiben… S lehet,
tudtodon kívül angyalokat, vagy ügynököket vendégelsz meg…